Hirdetés
Hirdetés

Gyergyószéken már figyelik, hogy ne legyen semmi a víz útjában

Ilyen volt a tavalyi ár. Remélhetőleg idén nem lesz hasonló. Archív •  Fotó: Gergely Imre

Ilyen volt a tavalyi ár. Remélhetőleg idén nem lesz hasonló. Archív

Fotó: Gergely Imre

Több gyergyószéki településen is árvizet okozott tavaly februárban a hosszú ideig tartó fagyok után a hirtelen bekövetkezett olvadás. Az időjárás most is hasonló, mint a 2017-es áradáskor, de egyelőre úgy tűnik, idén nem kell árvíztől tartani.

Pethő Melánia

2018. március 06., 18:462018. március 06., 18:46

Tavaly februárban több helységben, főleg Szárhegyen, de Tekerőpatakon, Kilyénfalván és Újfaluban is udvarokat, pincéket öntött el, utakat tett járhatatlanná a hegyekről lezúduló víz. Lakóházakba is betört az ár, csaknem ezer portán okozott gondokat. Az idei olvadás elkezdődött ugyan, de jelenleg

úgy tűnik, nem kell a 2017-es februári helyzethez hasonlótól tartani.

„Éppen most jártam végig a patakok mentén a faluban, s úgy látom, nincs probléma. Ha jön is a gyors olvadás, le tud folyni a medrekben” – állapítja meg Györffy Zsolt, a szárhegyi önkéntes tűzoltócsapat vezetője. Hozzáteszi, egy éve az okozta a bajt, hogy hosszú hetekig kemény fagy volt a vidéken, és a patakok, árkok teljesen felfagytak, az

olvadáskor pedig a víz a jégpáncél fölött folyt, emiatt árasztotta el a falu jelentős részét. Most nincs jég a medrekben.

Noha nem úgy tűnik, mintha árvízveszélytől kellene tartani, az áradások elkerülése érdekében a lakosok részéről figyelmességet, szükség esetén beavatkozást kér Gyergyószárhegy Polgármesteri Hivatala. Felhívásban kérik a falubelieket, hogy figyeljék a patakok medrét, a hidak alját, törjék be a jeget, és távolítsanak el minden olyan szilárd anyagot, ami akadályozza a víz szabad folyását. Nagyobb veszély észlelése esetén értesítsék a katasztrófaelhárító egységet és az önkéntes tűzoltó alakulatot a 0728–319277-es telefonszámon.

Az emberek is tanultak a bajból

„Láttuk, hogy mi volt a tavaly, amikor a jég eltorlaszolta a hidak alatt a patakot, és a víz nem volt ahol folyjon, így az útra, udvarokba öntött ki. Tanultunk belőle. Itt, a házam előtt én már többször is betörtem a jeget, s figyelem, hogy ne legyen semmi a víz útjában. De úgy látom, mások is így vannak. Fennebb is lesem a patakot, ami az útról látszik, nincs sehol úgy felfagyva, remélem, nem lesz baj most a tavaszon” – mondja egy kilyénfalvi olvasónk, aki tavaly maga is megtapasztalta az árvizet, az ő udvarát, pincéjét is elárasztotta a Visszafolyó.

Hirdetés

A tapasztalat jelzi, később sem árt odafigyelni. Az olvadás során a lesodródó jégtáblák elakadhatnak hidaknál, átereszeknél, és jégtorlasz alakulhat ki, ami szintén árvizet okozhat.

Figyelmeztetnek a meteorológusok

A következő napokban beköszönt a tavasz, a nappali hőmérséklet az ország nagy részében meghaladja a 10 Celsius-fokot a meteorológiai szolgálat (ANM) előrejelzése szerint, amely ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a hó hirtelen olvadása árvizeket eredményezhet. Gabriela Băncilă, az ANM előrejelzésekért felelős osztályának igazgatója a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, a felmelegedés esővel érkezik, így nagy a valószínűsége annak, hogy jelentős vízmennyiség halmozódik fel a magasabban fekvő térségekben. Erdélyben a következő napokban fokozatosan melegedik az időjárás, a nappali 5-ről 14 Celsius-fokos átlaghőmérsékletre, míg a hét végén, illetve a jövő hét elején már éjszaka is előfordulhatnak pluszfokok. A meteorológiai szolgálat munkatársa rámutatott, nem zárhatók ki ugyanakkor a következő hetekben hűvösebb periódusok, a hónap végére vagy akár április elejére még rövid időre beköszönthet a tél. A szakember emlékeztetett, tavaly áprilisban az ország több régiójában is hóvihar volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés