Gyors helyreállítást végeztek a Ferenc-rendi szerzetesek a csíksomlyói Barátok Feredőjénél, miután múlt héten valakik piros festékkel mázolták össze a fürdőnél elhelyezett keresztet, az előtte található köveket, a faburkolatot, illetve az imatáblákat is.
Közel két tucat Csíkszeredából ellopott kerékpárból eddig tizenegyet megtalált, ötöt pedig már vissza is szolgáltatott a rendőrség a jogos tulajdonosoknak – közölte csütörtökön a megyei főkapitányság. Olvasóink arra voltak kíváncsiak, károsultként miként tudhatják meg, hogy biciklijük a megtaláltak kö
Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a kormánya támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között.
Nem találtak robbanószerkezetet vagy veszélyes anyagot abban a két târgoviştei iskolában, amelyeket bombariadó miatt ki kellett üríteni péntek reggel.
Bármi is érjen, irányítsuk az életünket, járjunk közösségekbe, legyen célunk – néhány jó tanács az utóbbi idők lélekerősítő előadásaiból. A kerekesszékben ülő 34 éves gyergyócsomafalvi Madarász Károly maga is ismeri a jobb élet titkát.
Az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának március 9-ei ülésén meghozott döntés értelmében március 23-án 16 óráig nyújthatták be iratcsomójukat a szervezet elnöki tisztségére pályázók. Egyetlen dosszié érkezett, mégpedig Vass Leventétől.
A kormány mintegy 38 millió eurót hagyott jóvá az észak-erdélyi (A3-as) autópályának az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakaszának nyomvonalán található telkek kisajátítására.
Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A szentmise után a Szent László római katolikus templomban bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános falu múltját felelevenítő kötetét.
Egyre több az online vásárlásokra vonatkozó fogyasztóvédelmi panasz Hargita megyében, de ez főként azzal magyarázható, hogy évről évre jelentősen nő az internetes kereskedelem mértéke környékünkön is. A vásárlók leggyakrabban a megrendelt termék késéséről tesznek bejelentést.
A világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára – a Föld Órájára március 25-én, szombaton 20.30-kor. Csíkszereda ebben az évben is csatlakozik a kezdeményezéshez.
Ötvenen sérültek meg a szerdai londoni merényletben, két sérült állapota válságos – mondta péntek reggeli sajtótájékoztatóján Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárítási ügyosztályának parancsnoka.
Elkísérték a Lokálpatrióták, az FK Csíkszereda szurkolótáborának maroknyi csapatát bukaresti kiszállásukra a Médiatér közéleti hetilapjának, a Heti Hírmondónak a munkatársai, ahol egyáltalán nem várta őket barátságos fogadtatás. A székelyek a helyi szervezők vegzálása mellett a magyar nyelvű feliratok teljes tiltásával szembesültek.
Még mindig nem lehet tudni, mikor lesz teljesen kész a csicsói Olt-híd, mivel kétszeri nekifutásra sem találtak új műszaki ellenőrt az építés folytatásához. Ráadásul a munkálat befejezéséhez szükséges közbeszerzési eljárás kiírása is késik.
Nem könnyű beilleszkedniük a társadalomba és munkát találniuk azoknak a fiataloknak, akik szülők nélkül, az állami gyermekvédelmi rendszerben nevelkedtek, azonban vannak sikertörténetek is.
A marosvásárhelyi katolikus iskolába járó diákok szüleinek elegük van a tanfelügyelőség törvénytelenségeiből. Mindenre elszántan keresték fel Ioan Macariét, az újonnan kinevezett főtanfelügyelőt, aki megpróbált elmenekülni előlük, kevés sikerrel.
A gyergyószentmiklósi értelmi sérülteket foglalkoztató napközibe járó fiatalok három arany- és egy bronzéremmel tértek haza a Down-szindrómások Világnapjára szervezett háromnapos kolozsvári rendezvényről.
Hét éve csatlakozott hivatalosan Gyergyószentmiklós a klímaváltozás elleni kampányhoz, a Föld órája nemzetközi akcióhoz. A mozgalom alkalmából idén is programokat szervez az Ifitéka.
Autóversenyzők tartanak edzést, ezért lezárják a Szent Anna-tóhoz vezető 113A jelzésű megyei utat szombaton.
Elfogadta a város idei költségvetés-tervezetét csütörtökön Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete, a városvezetőség idén több mint 99 millió lejes bevétellel számol. Prioritást képez a parkolási gondok megoldása, az utak megjavítása.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | szekelyhon.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Szolgáltató / Funkció Süti lejárata |
|
darkMode | szekelyhon.ro Sötét mód rögzítése |
30 nap | saját |
textsize | szekelyhon.ro Betűméret rögzítése |
30 nap | saját |
smartbanner | szekelyhon.ro Médiatér App smartbanner rögzítése |
7 nap | saját |
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.