1941. szeptemberében született, Jenőfalván, majd Karcfalván járt iskolába, később Csíkszeredában végezte a középiskolát. „Az elsők voltunk, akik 11 osztályt végeztünk. 1959-ben érettségiztem, és felvételiztem Kolozsvárra, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen matematika-fizika szakára. Az írásbelin már eltanácsoltak onnan, mert édesapám kisiparos volt, és annak ellenére, hogy reggeltől estig dolgozott, kuláknak nyilvánították. Volt egy fűrészüzeme, egy vízimalma és egy saját kezűleg épített posztóványolója. Így kerültem Marosvásárhelyre az egészségügyi technikumba, ahol felvételiztem a gyógyszerész asszisztensi szakra. Hároméves volt a képzés, életem talán legszebb évei voltak, első éven három órát dolgoztunk naponta gyógyszertárban, másodéven négy órát, harmadéven öt órát. Ez óriási dolog volt, és még fizetést is kaptunk. Harmadévesként már tudtam félretenni a pénzből, és akkor vettem magamnak egy rend ruhára való angol szövetet” – emlékezett a diákévekre.

Az osztályharc azonban ott is érződött, egy alkalommal arról értesült, hogy ki akarják dobni a technikumból, de az igazgató nem engedte, és azt mondta, először kérjenek véleményezést a néptanácstól. Ez kedvező volt, így nem kellett távoznia. „Később megtudtam, hogy Bálint Mihály, aki dánfalvi születésű kántortanító volt, majd a gimnázium tanára lett, a tartományi pártkonferencián érdeklődött az igazgatómtól, hogy kik vannak ott Csíkból. Ő elmondta, Bálint az én nevemet hallva megkérdezte: Hát maguk felvették? Az egy kizsákmányoló. Ezért akartak kidobni” – mesélte. Később a személyi dossziéjába került be a kizsákmányoló származás, holott osztályfőnöke azt írta, munkás származású. Kiderült, hogy a gépelt lapon utólag a munkás szót kihúzták, és tintával írták oda, hogy kizsákmányoló.

A technikum elvégzése után dolgozni kezdett a szakmában. „Nagy szeretettel gondolok Schlett Ernő főgyógyszerészre, akinél praktizáltam, és aki nekem gyógyszerkészítést tanított. Egyszer behívott az irodába, és azt mondta, itt van ez a vas-klorid oldat, tervezzél vashiányos gyermekeknek való, vérszegénységnél használható gyógyszert, utána gyere, mondd el, mi az eredmény. Elkészítettem, és már az, hogy ezt lehetett adni a gyermekeknek gyógyulásra, bennem nagyon jó érzést keltett, és erőt adott ahhoz, hogy kezdjek ilyesmiben gondolkozni. Mert azáltal, hogy én valamit alkotok, azzal segítek. Tulajdonképpen engem ez motivált arra, hogy próbálkozzam ezzel-azzal” – elevenítette fel. Visszatért Karcfalvára, majd felvételizett Marosvásárhelyen a gyógyszerészeti egyetemre.

Az egyetem alatt nyaranta technikusi diplomájának köszönhetően gyógyszertárban is dolgozott, és ott keltette fel érdeklődését a feketeribiszke. „Vérnyomáscsökkentő gyógyszerek voltak egy receptre felírva egy betegnél, mögötte egy asszony azt mondta: ne szedje, igyék feketeribiszke levélből készült teát. Aznap délben hazajöttem, volt fekete ribizli, szedtem levelet, vérnyomást mértem, főztem teát, megittam, s rá három órára megmértem a vérnyomásomat. Láttam a csökkenést, de tapasztaltam a vízhajtó hatását is. Ez attól fogva bennem volt” – mesélte. Engedélyt kapott állatkísérletre az egyetemen, a levélből készített kivonatot injekció formájában adták be egy elaltatott kutyának, a vérnyomáscsökkentés jól kimutatható volt. Államvizsga dolgozatát is ebből a témából írta.

A feketeribiszke kutatója

A feketeribiszkével való foglalkozás egész életét végigkísérte. „Olvastam, hogy a ribiszke leveléből főzött tea fekélyek kezelésére alkalmas. Készítettem egy kivonatot, ahhoz hogy megfelelő mennyiségű szárazanyagot tudjak kenőcsbe bevinni, nekem a kivonatot meg kellett szárítani. A legelső szárítást a karcfalvi szülészet szárítószekrényében végeztem. Olyan kemény lett, hogy mozsárban kellett összetörni, és abból készítettem kenőcsöt, és az orvossal megbeszélve lábszárfekélyes betegeknél kezdtük kipróbálni. Egy év múlva Marosvásárhelyen az egyetemen tudományos ülésen bemutattam, 80 százalékos eredményt hozott. Így kezdődött a vidéki kutatómunkám. A fekete, a piros ribiszke és az egres tanulmányozásával foglalkoztam kémiailag, botanikailag és hatástanilag. Mint kiderült, egyedül a feketeribiszke levele vérnyomáscsökkentő hatású. Száraz kivonatot kellett készíteni, Gyergyóremetén a tejporgyárnál segítettek, így lett az első olyan mennyiség, amelyet már tablettaként lehetett forgalmazni. Így jött ki a Hiporib nevű vérnyomáscsökkentő tabletta, amelyet szabadalmaztattam, és gyártották is. Aztán arra gondoltam, hogy kellene olyan készítmény, amelyik vasban gazdagabb, de mégis növényi legyen, ne szerves anyag, és a vashiányos vérszegényeknél lehessen alkalmazni. Sikerült egy eljárást kidolgozni, hogy előállítsuk a vasban gazdag Succus ribis ferrati néven szabadalmazott terméket, amelyből a Ribifer és a Ribifer compositus nevű szirupok is készültek, ezeket is a gyógyszervállalat laboratóriumában gyártották. Emellett a patikában készítettük a kenőcsöt a levélből, ez Dermarib néven volt forgalomban. Feketeribiszke szirupot is szabadalmaztattam, egy liter szirupban egy kiló gyümölcs értékes anyagai vannak – elevenítette fel kutatásait és eredményeit.

Szintén gyógyszerész feleségével 1969-től 87-ig a 43-as számú karcfalvi gyógyszertárban dolgoztak. „1987-ben akaratom ellenére egyik napról a másikra Csíkszeredába helyeztek, a 82-es gyógyszertárat kellett berendezni, akkor a megye legnagyobb gyógyszertára kellett legyen. Az volt a terv, hogy a megyének egy galenusi laboratóriumot létesítünk. Nem tudom, ki hibájából nem valósult meg” – emlékezett. Az említett csíkszeredai gyógyszertárt 1991-ig vezette, számos saját készítményt állítottak elő ott. Utána kinevezték megyei főgyógyszerésznek, majd a magánosított gyógyszertárt vezette 2007-ig. „Mindig az volt a vágyam, hogy legyen egy laboratórium a megyében, amelynek termékeit forgalomba lehet hozni. Amíg működött a gyógyszertár, ez sikerült. Fontos lenne, hogy tudjam készíteni ezeket a termékeket, és hogy valakit ebbe a munkába bevezessek, aki tudná folytatni. Ehhez szükség lenne egy porlasztva szárító berendezésre” – magyarázta.

Mint mondta, a feketeribiszkéről írt könyvének megjelenése után a szegedi egyetemen felfigyeltek rá, és együttműködésre kérték fel. A feketeribiszke gyümölcsének a rákos megbetegedésekre gyakorolt hatását szerették volna Amerikában tanulmányozni, ő viszont a héjat ajánlotta, mivel a hatást a színt adó antiociánok biztosítják. „A héjból Szegeden egy porlasztva szárító berendezéssel a száraz kivonatot elkészítettük. Az Amerikában végzett egyetemi kísérletek során patkányoknak adtak rákkeltő anyagot, 500 milligrammos hatóanyag kivédte a rákkeltő hatást. Ezt is kellene folytatni” –  vetette fel.

Zágoni Elemér azt mondja, a gyógyszertári munkában megtalálta az elégtételt. „Mindkét gyógyszertárt, ahol dolgoztam, Karcfalván és Csíkszeredában is nagyon sokan értékelték. Most is, hogy ha Csíkszeredában megyek az utcán, nagyon sokan leállítanak, és kellemesen emlékeznek arra az időre, amikor ott voltam, és szolgáltam ki őket. A gyógyszervállalat elismerése is sokat számított nekem, és az is, hogy a gyógyszertári munkámat tudtam fűszerezni a hobbimmal. Mert a feketeribiszkével való foglalkozás nekem hobbi is, engem szórakoztat, bármilyen problémám volt, mindig ott volt a gondolataimban. Miután már dolgoztam patikában, egyik kolléganőm jött, és mutatta, mit ír a kínai horoszkópom, hogy kedvenc növénye a feketeribiszke, hát én erről nem tudtam” – mesélte.