Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot. Ifj. Kosz Szilveszter, a csoport vezetője azt az utat kívánja követni, amelyet édesapja, a néhai táncmester kijelölt.

Péter Beáta

2017. március 07., 13:292017. március 07., 13:29

2017. március 07., 16:232017. március 07., 16:23

Kosz Szilveszter egykori táncmester emlékére alapította 1996-ban fia, ifj. Kosz Szilveszter a csoportot, mintegy tisztelegve édesapja munkássága előtt. Ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy azt a hagyatékot, amelyet Kosz Szilveszter ráhagyott, adja tovább a következő generációknak. „A csoportra az igény már korábban megvolt, aztán édesapám halála után meg is alapítottam a volt Ady Endre Általános Iskolában, és eldöntöttem, hogy a Kosz Szilveszter nevét veszi fel a tánccsoport. Ekkor mintegy száz 1-4. osztályos gyerekkel kezdtük, nagy volt az igény a tánctanulásra” – elevenítette fel a kezdeteket a csoport vezetője. Míg kezdetben az iskola tornatermében tartották a próbákat, egy idő után a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának egyik termébe költöztek át. Elsősorban a helyi táncok elsajátítására fektetik a hangsúlyt.

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport tagjai:
Ifjúsági csoport: Andrási Csaba, Mihók Attila, Szőcs Róbert, Küsmödi Roland, Pui Tamás, Lajos Alpár, Márton Beáta, Szőcs Emese, Torday Kitti, Leac Küsmödi Mercédesz, Kosztándi Emese Boróka, Farkas Bernadett, Kerekes Angyalka, Tamási Renáta, Szőcs Katalin, Bálint Anna. Koreográfus ifj. Kosz Szilveszter, táncoktató, Kosz Szilárd.
Nagy Imre Általános Iskola, V. osztály: Bakó Boglárka, Bartalis Gyöngyvér-Krisztina, Ladó Viktória, Marucza Rebeka, Simon Nóra-Tamara, Varga Abigél, Csóg István-Csaba, Darvas Patrik-Loránd, Demeter Krisztián, Erős Balázs, Ráduly Zsombor, Szász Botond.
Nagy Imre Általános Iskola, I. osztály: Ambrus Dávid, Antal-Sebestyén Ákos, Bogos Balázs, Csiki Péter, Erős Ádám, Farkas Ágnes, Forró Krisztina, Györfi Ákos, Incze Máté, Kelemen Ákos, Kis Nóra, László Anna Fruzsina, László Dávid, Lipeczky Alpár Zsombor, Pályi Emőke, Péter Barbara, Portik Dorottya, Salamon Nóra, Simon Kincső Mária, Sipos Hanna, Tamás Márton, Tankó Eduárd, Vas Krisztina, Veress István, Boda Eszter, Ola Dóra.

Fesztivál és tábor

A néptánccsoportnak saját fesztiválja is van Csíkszeredában, a Kosz Szilveszter Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivált az utóbbi években a Csíkszeredai Városnapok keretében tartják. Ugyanakkor minden évben a gyimesi Récepatakán táborozik a csoport, külön színpaduk is van ott. A táborok utolsó két napjára a gyerekek szüleit is kihívják, közös kosarasbálokat tartanak, így egy összeforrott közösség alakult ki az évek során. Fellépnek az Ezer Székely Leány Találkozón is, innen egy alkalommal hiányoztak csupán, akkor is „igazoltan”, ugyanis Magyarországon volt fellépésük. Évek óta kapcsolatban vannak a magyarországi pápai, celdömörki, szabadkígyósi, az utóbbi években pedig a gyulai néptánccsoportokkal, kölcsönösen meg is szokták egymást látogatni, tanulják, tanítják egymás táncait. A testvércsoportok a február végén a húszéves fennállás alkalmából tartott emlékműsorra is eljöttek. „Főleg a kapcsolatokat és a jóbarátokat kell megemlítenem, mert anélkül nem működne. A zenészeim nagyon jó barátaim, sokat jönnek, segítenek, főleg előadásokkor, első hívásra érkeznek. Élőzenekarral teljesen más a tánc, a nagyobb előadásainkon ragaszkodunk az élő zenéhez. A kapcsolataink jók. Édesapám régi, még életben levő tanítványaival összetartunk, össze is dolgozunk. Rákosról Fodor Csaba, Szenttamásról Bíró Ferenc, Kászonokból Tíma Magdolna, a felsőloki néptánccsoporttal és még másokkal” – magyarázta a csoportvezető.

Belenőtt a táncba

Ifj. Kosz Szilveszter óvodás korában kezdett el táncolni. Minden táncpróbára elkísérte édesapját, figyelte, hogy a nagyobbak hogyan táncolnak. „Az akkori KISZ néptánccsoportját édesapám tanította. Egy érdekes felcsíki táncot tanultak épp, abban volt egy szólótánc, amelyet egy idősebb bácsi táncolt, és ő lebetegedett. Akkor én jelentkeztem, hogy eltáncolom, édesapám kérdezte hogyan, mivel soha nem táncoltam. Rávették a diákok, hogy engedje meg, és én eleitől a végéig eltáncoltam a szólótáncot. Azóta táncos vagyok. Utána a pionírháznál táncoltam, édesapám több együttesébe, a líceumban is, majd a Hargita együttesbe tizedikes koromtól, amíg átalakult profi együttesé. De azután is folytattam, amit lehet, csinálom” – mesélte.

Megszerettetni a táncot

Kérdésünkre, hogy milyen visszatekinteni az elmúlt húsz esztendőre, elmondta, szép dolog azt látni, hogy az első rend diákok, akikkel indította a csoportot, már felnőttek, „kinőttek” a csoportból, de még mindig visszajárnak – az emlékműsoron is – táncolni, hogy szeretik a táncot. „Nem engem, a táncot. Mert bizonyos fokon nem kell engem nagyon szeressenek, mert én szigorú ember vagyok, szigorúan is veszem a dolgot. Ezt meg is említették a húszéves találkozón, de ez nem baj, mert közben kell a szigor. Az a legfontosabb, hogy a gyerekek szeressék meg a táncot. Nem baj, ha csak egy évet jár is valaki a csoportba, de ha elmegy egy mulatságba, fel tud állni táncolni, és nem nyomja a fenekét a padon. És ez a miénk, a szokásainkat mi kell megtartsuk.”

A Kosz családban apáról fiúra szállt a tudás, a tánc szeretete. Ifj. Kosz Szilveszter két fia is besegít a tánctanításba, apjuk reméli, továbbra is fogják csinálni. „Én is édesapámtól tanultam, ők is tőlem. Főleg kitartás kell ehhez. Mert ebből pénzt nem lehet várni, soha nem is ezért csináltuk. Az oktatásért sem kértünk el pénzt. Mi ezt próbáljuk csinálni, és azon a vonalon próbálunk maradni, amit édesapám, Kosz Szilveszter gyűjtött és színpadra alkalmazott. Ebből nem térünk ki, ezt visszük tovább, tanítjuk. Én is, és remélem, majd a fiaim is.”

Id. Kosz Szilveszter
id. Kosz Szilveszter (Csíkrákos, 1933. december 20. – Csíkszereda, 1996. október 30.)
Táncmester, koreográfus. 1957-ben a marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes tagja volt. 1959-1970 között a csíkszeredai rajoni kultúrház táncmestereként tevékenykedett. 1958-ban megalakította az első néptánccsoportot, a Hargita együttes alapját képező rajoni kultúrház együttesét. Ez az együttes számos országos díjat nyert. Gyűjtötte a felcsíki, alcsíki menasági, kászoni és gyimesi néptáncokat és népdalokat, számos néptánccsoportot tanított vállalatoknál, üzemeknél, kisipari szövetkezeteknél. 1970-1973 között a megyei szaktanács kulturális szakirányítója volt, itt is saját tánccsoportot alakított, és a falvak, községek tánccsoportjainak működését segítette, irányította. 1973-1977 között ifjúsági kulturális szakirányító volt a KISZ-nél. 1977-1985 között a Pionírház táncmestere volt, megalakította a gyermektánccsoportot, amely csoport számos országos díjat nyert. Emlékére alapították a Kosz Szilvester Gyermeknéptánc-csoportot. (forrás: Kájoni János Megyei Könyvtár).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés