A jövő könyvtára diákszemmel

A jövő könyvtára diákszemmel

Fotó: Veres Nándor

A jövő könyvtára tematikában szervezett rajzversenyt a Kájoni János Megyei Könyvtár szerda délután.

Péter Beáta

2014. január 22., 19:362014. január 22., 19:36

2014. január 22., 21:082014. január 22., 21:08

A magyar kultúra napja alkalmából, Hargita Megye Tanácsa rendezvénysorozatának keretében megszervezett versenyre V-VIII. osztályos diákok jelentkezhettek egyénileg. A verseny szakmai irányítója Bakó Klára képzőművész és Mezey Ildikó képzőművész, tanár volt.

Katona Blanka Bernadett testvérével, Katona Dalma Dorottyával közösen vett részt a versenyen. „A jövő könyvtárában lesz olyan rész is, ahol rendes könyvek lesznek, és olyan rész is, ahol a modern technika kap helyet. Bár ha így folytatódik a világ, az is lehet, hogy nem lesz könyvtár. Egyre kevesebben olvasnak könyveket” – véli Blanka. „Hologrammal fogják vetíteni a könyveket, és olyanok is lesznek, hogy gombnyomásra működnek. Én nagyon szeretem a Kájoni János Megyei Könyvtárat, egyik kedvenc könyvtáram” – kapcsolódott be a beszélgetésbe az ötödikes Majláth Zsolt. Mindhárman a József Attila Iskolából érkeztek a versenyre.

„A jövő könyvtárában lesz ingyen wifi. Sok gép lesz, és a könyvek három dimenziósak lesznek” – osztotta meg velünk elképzelését a hatodikos Pap Vica, aki Szabó Nórával közösen a Nagy István Művészeti Iskola diákja.

A versenyzők között akadt olyan is, aki úgy vélte, hogy egyáltalán nem lesznek majd könyvek, mindent digitalizálnak. Olyan vélemény is volt, miszerint ritkaságnak fognak számítani a könyvek. A diákok többsége azért bizakodik, hogy könyv is lesz és könyvtár is a jövőben. „Nem szeretem különösebben a versenyeket, mert úgy gondolom, nem kell versenyezni, mindenkinek egyenlő esélyei vannak. Ez a verseny azért volt mégis izgalmas, mert itt nem azt a tudást kell használni, amit az iskolában tanítanak, hanem a saját elképzelésünk szerint alkothatunk. Ha reálisan nézzük, akkor sajnos az a helyzet, hogy lassan felveszi a technika és az elektronika az egész világot, és lehet, hogy egy idő után a könyvtárak csak interneten lesznek” – osztotta meg velünk a Nagy Imre Általános Iskola nyolcadikos diákja, Dávid Viktória. Osztálytársa, Kis Réka úgy gondolja, mindig is szükség lesz könyvtárakra. „Ha nem is olyan formában, mint most, talán kicsit nagyobb helyet kap benne a technika, de attól függetlenül lesz. Sokkal több gépet képzelek el benne, ez teljesen nyilvánvaló, egyszerűbb lesz használni, és az is megtörténhet, hogy nem lesznek alkalmazottak. Lehet, hogy sokkal, de sokkal grandiózusabb, látványosabb épületekben kapnak helyet. Ezt a könyvtárat is úgy próbálták felépíteni, hogy kitűnjön a többi közül, talán ezentúl is erre fognak törekedni.”

A szervezők korcsoportonként három versenyzőt díjaztak. A díjazás során a Székely Könyvtár sorozatból az ötödikesek a Székely népdalok, a hatodikosok a Székely népballadák, a hetedikesek Tamási Áron Ábel a rengetegben, míg a nyolcadikosok Nagy Imre Följegyzések című kötetekkel gazdagodtak.

Díjazottak: Péter Ákos, Udvari Boglárka, Majláth Zsolt (V. osztály), Vitos Emese, Dombi Adrienn, Szabó Nóra (VI. osztály), Nemes Hortenzia, Császár Ágnes, Nagy Dóra Anita (VII. osztály), Szenner Hanna, Kelemen Júlia, Bakó Krisztina (VIII. osztály)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!