
Fotó: Barabás Ákos
Újabb legenda, a Shelby Cobra izomautó gurul ki nemsokára Jürgen Hausdorf bögözi műhelyéből. Az amerikai motorral felszeret brit sportautó a hatvanas évek óta hódítja folyamatosan a négykerekű járgányok szerelmeseit, s ez alól bizony Jürgen sem kivétel – húszéves álma valósul meg a sportautó megépítésével.
2015. május 19., 12:402015. május 19., 12:40
2015. május 19., 12:422015. május 19., 12:42
Nem állt meg a munka a bögözi Transylvanian Choppers műhelyben, az 1973-as évjáratú, ezer köbcentiméteres Harley Davidson Sportsterből született szemrevaló bobber után Jürgen Hausdorf álomautóját akarta megépíteni, így kezdtek el dolgozni a legendás Shelby Cobra sportkocsin. A több mint két évtizede Udvarhelyszéken élő mérnök-vállalkozó Jürgen „benzinbetegnek” nevezi magát, bevallása szerint gyengesége a klasszikus sportautó, melynek kinézete, illetve ereje is egyedi.
„Caroll Shelby autóversenyző kereste meg 1961-ben a brit AC autógyártót azzal a kéréssel, hogy egy V8-as motort szereljenek az alvázra, ugyanis olyan versenykocsira volt szüksége, amely felvehette a versenyt az akkor taroló Chevrolet Corvettel. Végül egy amerikai Ford motor került a könnyű AC vázra, így született meg a valaha legvadabb és legkeresettebb amerikai autó” – magyarázta Jürgen, mondván, hogy a szemrevaló izomautó kapcsán fontos a történelem, hiszen a jármű Shelby zsenialitásának bizonyítéka. A Shelby Cobra tehát versenyautóként kezdte, majd a gyártó „forgalomkompatibilissá” tette a lökhárítók, hangtompítók és egyéb szükséges kiegészítők felszerelésével. Azóta pedig számtalan autómániás sofőr álmává vált.
Mintegy húsz éve volt alkalma Jürgennek először vezetni egy betonszaggató Shelby Cobrát, és azóta tervezi, hogy sajátja is legyen egyszer. A bögözi Transylvanian Choppers műhelyben tavaly kezdtek el dolgozni a Shelby Cobrán, ami igencsak hosszú folyamatnak bizonyult. A külföldről rendelt alkatrészek két hét alatt jutottak el Bögözbe, azonban egy tuningolt autó esetében csak a próbánál derül ki, hogy megfelel-e a rendelt áru vagy sem. Mivel Romániában nincs elég nagy forgalmuk az ilyen típusú alkatrészeknek, a hazai forgalmazók még tanácsokat sem tudnak adni. Minden nehézség ellenére már nincs sok hátra, eredeti Halibrand-felnikkel felszerelve egy hónap múlva gurulhat utcára a bögözi izomautó – tudtuk meg Jürgentől. Négy hónap alatt rendszerint ketten dolgoztak a fenevadon, a következő hetek feladata pedig, hogy elhelyezzék a karosszériát az alvázon, berakják a szélvédőket, illetve elvégezzék a kárpitosmunkát.
Semmi fölösleg nincs a gépjárműn, ABS, ESP és motorvezérlő számítógép nélkül tesz meg mindent – magyarázta Jürgen, hozzátéve, hogy mindez a gyorsaság fokozásában segít, amelyet nemcsak a teljesítmény növelésével, hanem az autó tömegének csökkentésével is el lehet érni. A Bögözben születő Shelby Cobra egy tuningolt 6300 köbcentis V8-as motorral fog duruzsolni, ám – mint ahogyan azt Jürgen is bevallotta – a V8-assal hajtott sportkocsi a tapasztalt sofőrt is próbára teszi, nem kis feladat ugyanis kordában tartani az ötszáz lóerőt. Talán éppen ezért nem is akarja megtudni, hogy valójában mi is a kocsi végsebessége, azt azonban elárulta, hogy már kétszázzal is hajtott korábban egy Shelby Cobrát. Egyébként az izomautó álló helyzetből 4,3 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet, így könnyen lehetne versenyezni vele, hiszen a kétszázon is könnyedséggel lendül át a mutató – tette hozzá. A betonszaggató fogyasztása sem átlagos, Jürgen szerint ez legalább húsz litertől kezdődik, azonban nem hétköznapi használatra szánták a kocsit. Legvonzóbb mégis a kinézete, klasszikus „szabása”, hagyományosan két csíkkal díszítve, hétévestől hetvenévesig minden fejet az irányába mozdít, veszedelmes erejével pedig mindenképp kitűnik a többi négykerekű társa közül a Shelby Cobra.
Annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban autóépítéssel voltak elfoglalva, a Bad Boy és az Old Boy nevekre hallgató motorokat nem hagyták porosodni. A látványos chopperek németországi, de hazai fesztiválokon is szerepeltek. Jürgen szerint e tekintetben nem a győzelem, hanem a tapasztalatszerzés a cél, ugyanis a hasonló rendezvényeken számos olyan nagy cég vesz részt, amellyel nehéz felvenni a versenyt. Ennek ellenére különleges megoldásaival és részleteivel a Transylvanian Choppers munkái is magukra vonták a figyelmet. A Shelby Cobra befejezése után újabb motoron kezdenek el dolgozni a műhelyben, ezúttal a Crazy Boyba, magyarán az Őrült Srácba „lehelnek lelket”.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!