
Fotó: Barabás Ákos
A harmadik kiadásához érkezett Székelyföldi Motoros Találkozón fesztiválozóból nem volt hiány, hiszen a résztvevők az első estétől tábort vertek a szentegyházi termálfürdőnél, a koncertek alatt pedig zsúfolásig betöltötték a színpad előtti teret.A szervezők becslése szerint mintegy hétezren fordultak meg csütörtöktől vasárnapig rendezvényen.
2015. június 28., 17:162015. június 28., 17:16
2015. június 28., 17:372015. június 28., 17:37
A székelyudvarhelyi Independent Eagles M. C., a kézdivásárhelyi Flagellum Dei M. C., a marosvásárhelyi Auld Cut M. C., a kászoni KMB Motors M. C. és a csíkszeredai Rebel Wolves M. C. motorosklubok összefogásából született rendezvény célja idén is nemes volt, ugyanis egy májdaganatban szenvedő kilenc hónapos kislányt, valamint egy sóvesztő szindrómában szenvedő kisgyereket karoltak fel. A kicsik kezeléséhez nemcsak a rendezvény bevételének jelentős részével járulnak hozzá a szervező motorosklubok, ugyanis a találkozó alatt a hazai és határon túlról érkező fesztiválozók is adakoztak, illetve a jótékonykodni vágyók egy vadonatúj bőrkabátra is licitálhattak.
Szombatra már az égiek is kedveztek, a kellemes időjárásnak köszönhetően a merészebbek fürdőruhára váltották a motorosfelszerelést. A strand mellett négy, illetve két kerékre helyezett „ékszerek” csalogatták közelebb a fesztiválozókat: az immár befejezett Shelby Cobra sportautóval és az Old Boy épített motorral állomásozott, büszkélkedett Jürgen Hausdorf és a Transylvanian Choppers csapata. Jürgen elárulta, hogy eredetileg a klasszikus szürke alapot és két fekete csíkot álmodott meg a szemrevaló izomautóra, viszont miután meglátta a narancssárga-fekete kombinációt, nem tudott mást elképzelni. A mércét sosem szabad túl magasra, de alacsonyra sem helyezni – válaszolt arra kérdésre, hogy mennyire elégedett a végeredménnyel. Mint kiderült, kisebb módosításokat még terveznek, de egyébként teljes mértékben meg van elégedve megvalósult álmával.
A motorok kerültek a figyelem középpontjába szombat délután, a nagy színpad előtt sorra parkoltak le a szebbnél szebb vasparipák, melyek előbb a hang, majd a látvány alapján mérettettek meg. A rangsorolást a járgányok köré gyűlt tömeg ujjongása, tapsolása döntötte el. Az ördögi hanghoz különleges kinézet is társul, a motorhangok után a tulajdonosok sorra mutatták be több száz órás munkájuk eredményét. A motorok között a közönség láthatott Harley Davidsonokat, Yamahákat és Hondákat, de két veterán motor is csatlakozott a megmérettetéshez, különdíjat érdemelve ki. A harmadik helyet egy fekete 450-es Honda Rebel érdemelte ki, második lett egy teljesen átépített fekete-fehér Buill, az első és egyben a találkozó legszebb motorja pedig egy méregzöld Harley Davidson bobber stílusú vasparipa lett.
Bár a találkozóra számtalan márkájú és méretű motor érkezett, a legkülönlegesebb mégis az a két veterán járgány volt, amelyek nemcsak éveikkel, hanem hangjukkal és szenvedélyes tulajdonosukkal is elnyerték a közönség tiszteletét. A szinte teljesen eredeti állapotban tündöklő NSU és az 1938-as évjáratú BMW R2-es típusú motorkerékpár Marosvásárhelyről érkezett. Tulajdonosuk, Szabó Béla bácsi „motor-őrültnek” vallja magát, a bemutatott motorok mellett még egy tucatnyi, különböző évjáratú és márkájú vasparipája van. „Úgy kell vigyázni a motorra, mint az asszonyra” – árulta el titkát. Mint monta, az NSU már több mint ötven éve a tulajdonában van, sok időt fektetett bele, amíg jelenlegi állapotába került. Több helyről szerezte be a szükséges alkatrészeket, a régiségeket kedvelő társaival pedig rendszeresen csereberél.
A motorok versenye mellett több vetélkedőn vehettek részt a fesztiválozók, a szombati napsütéses délutánnak köszönhetően pedig népes közönség követte a vidám hangulatú erőpróbákat. A versenyzők egy milliméteres résből ittak sört, de kúsztak is a frissítőért, majd gumikerék-hajítással mérték össze erejüket. Emellett hideg motorvezetéssel is szórakoztak a fesztiválozók, a nézelődők pedig hangosan nevetve követték a vidám versenyeket. A koncertek alatt tombolt a közönség: míg a fiatalokat az ötödik évét ünneplő Intim Torna Illegál hozta lázba, addig az idősebb rockereknek ott volt az Ossian és a Kalapács.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.
Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.
Az úrnapi búcsú idején életbe lépő útlezárások miatt a városi buszjáratok közlekedésében átmeneti változásokra kell számítani Székelyudvarhelyen. Mutatjuk, mi változik.
Bevezették a délutáni járóbeteg-szakrendeléseket a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, így a páciensek munkaidő után is igénybe vehetnek bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat.
szóljon hozzá!