
Sepsiszentgyörgyön tartják az Erdélyi Slam Poetry Bajnokság székelyföldi fordulóját.
2013. április 30., 14:042013. április 30., 14:04
2013. április 30., 14:242013. április 30., 14:24
A rendezvényre május 3-án, pénteken 22 órától kerül sor a wUnderPlatzon, jelentkezni pedig az esemény Facebook-oldalán lehet – tájékoztattak a szervezők, hozzátéve, hogy a versenyzők száma korlátozott. A bajnokság helyszíne, a wUnder egy olyan sepsiszentgyörgyi kezdeményezés, amelyet sepsiszentgyörgyi fiatalok indítottak, és amely magyarul föld alatti, felszín alatti csodát jelent (a wunder és az under szavak játékos kombinációjából). A közönségre is számítanak, a zsűriben három véletlenszerűen kiválasztott néző is részt vesz. A bajnokságra jelentkezőknek két szöveggel kell készülniük, első körben öten jutnak tovább, majd ezek közül kerül ki a győztes. A székelyföldi forduló első három helyezettje továbbjut a Félszigeten megrendezendő döntőbe, ugyanakkor pénzjutalmat és heti vagy napi félszigetes beugrót kapnak a nyertesek.
Nem véletlen, hogy Sepsiszentgyörgyön tartják a székelyföldi fordulót, ugyanis nagyon tehetséges fiataljaink vannak, akik ezt a műfajt művelik, véli Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, aki szerint a slam poetry rendkívüli frissességet hoz az irodalmi életbe. Mint mondta, az improvizációs elemek ellenére ezek jól megírt szövegek, virgonc, eleven műfajról van szó, amely görbe tükröt tart és kemény kritikával illeti a társadalmat.
A Sepsiszentgyörgy – Székelyföld Kulturális Főváros programsorozat kiemelten támogatja, hogy a fiatalok aktív alakítói legyenek a közösségi életnek, ez a műfaj pedig épp merészsége, szabadsága révén vonzó ennek a korosztálynak, a diákok, egyetemisták körében Háromszéken is népszerű a slam poetry. Sepsiszentgyörgyön legutóbb a Szent György-napok alatt a Huhuu Alkotóházban tartottak telt házas slam poetry update & demonstrációt, amelyen – a Bod Péter Megyei Könyvtár meghívására – Márkus András és Vass Ákos beszélgetett Kiss Bence rádiós műsorvezetővel az erdélyi slam poetry jelenéről és jövőjéről, majd nyújtott ízelítőt a műfajból a népes közönségnek.
Több mint száz éven át kitartott, most az összeomlás veszélye fenyegeti a Brassó megyei Vámoshíd bejáratánál álló vashidat. A történelmi Háromszékhez tartozó, valamikor még stratégiai szerepet betöltő átkelőhelyet lebontják, helyére új híd épül.
Decemberben ünnepeljük azokat, akik önzetlenül, szabadidejüket feláldozva dolgoznak a közösségért. A háromszéki tűzoltóság legaktívabb önkénteseit köszöntötte ebből az alkalomból: Fazakas Botondot, Bartos Mónikát és Suciu Ștefant.
Bűncselekménynek minősül, és börtönnel büntethető ez év augusztusától a nagyobb pirotechnikai eszközök használata, az elkövetőket azonban nehéz tetten érni, mivel általában saját ablakukból dobják ki a petárdákat.
Szeméttárolók környékén bóklászó rókát kaptunk lencsevégre Sepsiszentgyörgy egyik bevásárlóközpontjának közelében. A megyei főállatorvos szerint a ragadozó állat nem jelent veszélyt az emberre, de kerülni kell a vele való kontaktust.
A romániai magyarság jogainak érvényesítése érdekében két nagyhatalom, Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségéhez is írásbeli kéréssel fordul segítségért a Magyar Polgári Erő (MPE) elnöke, Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán bejelentette: a magyar kormány a Sapientia Alapítványon keresztül 2,8 milliárd forinttal járul hozzá a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal közös, multifunkcionális kulturális központ építéséhez.
Ingyenes előadást szerveznek a gyermeknevelés témában Sisak Imola klinikai főpszichológus részvételével Kovásznán december 3-án, szerdán délután.
Mikulás-lak nyílik a Székely Mikó Kollégium alatt, a volt Júlia virágüzletben. Egyes időpontokban az ablakon keresztül meg lehet lesni azt is, hogyan tevékenykedik a szobában a Mikulás.
Újvárosi Katalin unitárius lelkész, a Menjünk el Betlehembe című kötet szerzője tart adventi elmélkedést és könyvbemutatót december 2-án Csomakőrösön és Kovásznán.
A kedvezmények ellenére is ingadozó az érdeklődés a HPV elleni vakcina iránt Háromszéken. Megnéztük, hogyan zajlik a gyakorlatban az oltás, mit tapasztalnak a családorvosok, és tisztáztuk a jogosultsággal kapcsolatos kérdéseket is.
szóljon hozzá!