Ne csak pünkösdre jöjjön a turista!

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Gyerekcipőben járunk még, most van kialakulóban az általunk elképzelt rendszer – fogalmazott Bálint Gábor, a múlt év második felében megnyílt csíkkozmási turisztikai információs iroda munkatársa. A községháza szomszédságában uniós alapokból felépült, építészeti jellege miatt sokak által kritizált létesítményt tervezői figyelemfelkeltőnek szánták, az ott dolgozók szerint ezt a célt mindenképpen elérték. Immár a tartalommal való feltöltés van hátra, és többféle programmal készülnek az idei turistaidényre.

Rédai Botond

2014. január 12., 16:362014. január 12., 16:36

2014. január 12., 19:422014. január 12., 19:42

„Végül is azt a célt szolgálja a létesítmény, hogy fellendítse az idegenforgalmat. A vendégkönyvünkben sok a bejegyzés, a látogatók túlnyomó többségének tetszett az épület, és jónak tartják mint ötlet, mint kezdeményezés\" – jelentette ki az információs iroda munkatársa, aki kolléganőjével, Dobos Mártával látja el a mindennapi tevékenységet. Bálint szerint a legfontosabb feladatuk bekapcsolni a községet a turisztikai körforgásba. „Az az elképzelésünk, hogy összefogjuk, egy egyesületbe tömörítsük azokat, akik turizmusban dolgoznak, pénzkereseti lehetőségként kezelik ezt az ágazatot” – nyomatékosított. Eddig a községből tizenhárom vállalkozás jelezte, hogy bekapcsolódna a rendszerbe, melynek lényege, hogy mindenkinek meglegyen a saját tevékenységi területe. „Leosztjuk a munkát oly módon, hogy lehetőleg mindenki ne ugyanazt végezze. Jelen pillanatban csak a községből vannak jelentkezők, de nem zárkózunk el más falvak részvételétől sem, de először a mi településen szeretnénk felállítani egy működőképes modellt” – említette az illetékes. Mint kiderült, a turisztikai vállalkozásokon kívül a helyi önkormányzat, illetve a közbirtokosságok is szerves részei lennének a kidolgozandó rendszernek.

Foglalkoztatni kell a vendéget

„Össze kellene állítani egy olyan kínálatot, amellyel legkevesebb négy-öt napig szórakoztatni tudjuk az idelátogatókat” – fejtette ki Bálint. Hozzátette, a paletta rendkívül széles lehet, kezdve a szekeres, szános, bakancsos túráktól a népi feredők, fontosabb turisztikai látványosságok vagy éppen az esztena meglátogatásáig. „A programkínálat az idei turistaszezonra alakulna ki, a társultakkal különböző programcsomagokat dolgozunk ki, amelyben mindenki tudja, mi a teendője” – fogalmazott az iroda munkatársa.

A turistát ide kell vonzani

„Nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy idejöjjenek a turisták” – jegyezte meg Bálint. Mint mondta, az eddig különböző utazás- és rendezvényszervezésekben vettek részt, illetve a községbe érkező turisták elhelyezkedését és szórakoztatását segítették. Az irodán keresztül például több magyarországi csoport érkezett a téli ünnepekre is.

A munkatárs szerint azonban ez még nem elég. „Gyerekcipőben járunk még. Most alakul ki az a rendszer, amit meg szeretnénk valósítani. A cél minél szélesebb kapcsolatrendszert kialakítani és természetesen minél több turistát idevonzani a környékre, ezáltal a turizmusból élni szándékozók is jól járnak” – hangsúlyozta az illetékes. Bálint elmondta, a napokban kaptak egy levelet, amelyben jelezték, hogy egy 45 fős turistacsoport érkezne Budapestről. Az információs iroda feladata, hogy az érkezők elszállásolását megoldja és megfelelő kikapcsolódási programot állítson össze számukra. „Ez is volna a lényeg, hogy ne csak pünkösdkor jöjjenek a turisták, hanem egész évben, és lehetőleg minél többen” – említette a munkatárs.

Tetszetős ablak a nagyvilágra

Első benyomásunk a kozmási turisztikai kínálatról az iroda által létrehozott internetes portálon keresztül lesz. A www.visitcozmeni.ro webes felület tetszetős formában tálalja az érdeklődő felé a legfontosabb tudnivalókat. Nemcsak a látnivalókról szerezhetünk tudomást, hanem azt is megnézhetjük, ott tartózkodásunk alatt hol vásárolhatunk, hol intézhetjük ügyes-bajos dolgainkat, vagy éppen kit kereshetünk fel esetlegesen felmerülő egészségi probléma során. A négy nyelven elérhető portálon szállást is foglalhatunk, kisebb hiányosság viszont, hogy nem mindegyik szálláshelyhez találunk részletes leírást, illetve hogy az elszállásolási árakról nem ad tájékoztatást a honlap. Érdekes kiegészítője a portálnak az utazástervező funkció.

Nem mellékes, hogy a község a „tourist-informator” országos turisztikai információs rendszerbe is bekapcsolódott, Kozmáson és Lázárfalván üzembe is helyeztek egy-egy harmadik generációs információszolgáltató automatát. Az érintőképernyős automaták célja, hogy több nyelven is naprakész, egyszerű és áttekinthető turisztikai információkat szolgáltassanak az elszállásolási lehetőségekről, vendéglátóipari, szórakoztató egységekről és látványosságokról, amelyek a helységbe érkező turisták számára hasznosak lehetnek. Általuk az ország fontosabb turisztikai látványosságairól is tájékozódni lehet, ugyanakkor lefoglalhatók az ezek környékén található szálláshelyek is.

„A jövőben próbáljuk felvenni a kapcsolatot nagyobb turisztikai cégekkel, hogy bekerüljünk azok kínálatába. Egyelőre testvértelepüléseken és régebbi vendégeinken keresztül működik a kapcsolattartás, ezen mindenképpen túl szeretnénk lépni” – zárta a beszélgetést Bálint Gábor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!