Az Erdélyi Magyar Néppárt folyó évi első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elnök elmondta: 2013 a Néppárt első „békeéve” lesz, amikor nem kell választási kampány kihívásaival szembenézni, ezért több időt lehet szervezet- és közösségépítésre fordítani.
Közzétette csütörtökön Kelemen Hunor szövetségi elnök azt a megállapodást, amelyet még a tavaly decemberi parlamenti választások előtt írta alá az RMDSZ a Szociálliberális Unió (USL) vezetőivel a közös kormányzásról.
Három földrengést észleltek csütörtök hajnalban Románia különböző térségeiben, miután az év első napján, kedden is több földmozgást regisztrált a bukaresti földtani intézet.
Romániában sem szabad az idei évtől vezetői engedély nélkül mopedet vezetni, a jogosítványok megújítását pedig ezentúl minden kategóriánál orvosi vizsgálattól teszik függővé.
Január második felében kéthetes felülvizsgálati látogatásra érkezik Bukarestbe a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége.
Az elmúlt két évben Csíkszeredában, Kolozsváron és Szabadkán adták be a legtöbb honosítási kérelmet, ezek száma az idei év végére elérheti a félmilliót – közölte a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes csütörtökön.
Több éven keresztül, részletekben kárpótolná Románia a kommunizmus idején államosított ingatlanok tulajdonosait – közölte Victor Ponta miniszterelnöknek egy televíziós interjúban.
Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között – vélekedett a házelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az elmúlt két évben 370 ezren kérték a magyar állampolgárságot, az elutasítások száma kevesebb mint 1,5 százalék – nyilatkozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-nek.
Jelentős áremelkedésekkel köszöntött be az új év Romániában. Január elsejétől többet kell fizetni az áramért, a benzinért, de a cigarettázók, illetve a kávé- és alkoholfogyasztók is mélyebben a zsebükbe kell majd nyúljanak.
A Székelyhon.ro és az Udvarhelyi Híradó Kft. kiadóhoz tartozó sajtóorgánumok munkaközössége boldog új évet kíván minden kedves olvasójának és ügyfelének!

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Időközi önkormányzati választásokat rendeznek február 3-án kilenc megüresedett polgármesteri és egy megyei tanácsi elnöki tisztség betöltésére.
Jövőre sem nőnek reálértékben a bérek a hazai állami vállalatoknál, legfeljebb csak három százalékkal, ha nyereséges a válallat.
A kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese.
Az EMNP nehéz, de eredményes évet zár: alig egy év alatt sikerült megvetnie a lábát az erdélyi magyar politikai életben – jelentették ki az alakulat vezetői.
Volodimir Ribak, az ukrán parlament új elnöke egyenjogúnak nevezte az orosz és az ukrán nyelvet, miközben a magyart és a románt kisebbséginek.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint az elmúlt egy évben komoly eredményeket ért el a magyar kormány a nemzetpolitikában.
Jövőben összesen egy tucat hivatalos ünnepnap lesz Romániában, igaz, ezek egy része hétvégére esik. Összeírtuk, hogy „állami beleegyezéssel” mikor nem kell dolgozni.