Tavaly az uniós országok 20 és 64 év közötti munkavállalói hetente átlagban 37,5 órát dolgoztak – derül ki az Európai Unió (EU) statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.
Kevesebbe kerülhet a vezetékes víz annak az RMDSZ-es törvénytervezetnek köszönhetően, amelyről szerdán döntött a szenátus – jelentette be Cseke Attila szenátusi frakcióvezető az RMDSZ sajtóosztályának tájékoztatása szerint.
Döntő házként elfogadta a képviselőház szerdán azt a törvénytervezetet, melynek értelmében a várandós nők és az 5 évesnél kisebb gyerek kíséretében lévő személyek elsőbbséget élveznek a pénztáraknál, ügyfélablakoknál vagy kasszagépeknél.
A genetikai minták alapján végzett medveszámlálás is azt bizonyítja, hogy több ezer medvének nem jut élőhely – tudtuk meg a tudományos igényű felmérést végző munkacsoport, illetve a Vadállomány Professzionális Kezelését Célzó Egyesület elnökétől.
Az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzései során országszerte a közlekedésrendészet 704 gépjárművezetői jogosítványt vont be, 111-et alkohol, 23-at pedig drogok vagy más tiltott szerek hatása alatt történő vezetés miatt.
A Richter-skála szerinti 4,2-es erősségű földrengés volt szombat reggel 9 óra 16 perckor Vráncsa szeizmikus térségben, Buzău megyében.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét az ún. Demokratikus Blokk, azaz a szociáldemokraták és a liberálisok által meglebegtetett szövetségének a jövő évi választásokon való indulásáról.
Viharokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 21 megyéjére.
A bajba került erdélyi nőknek biztosít magyar nyelvű tanácsadást, jogi segítséget a Csép Andrea parlamenti képviselő és Kovács-Mester Szömér ügyvéd által létrehozott Női Jogvédő Ügyeletet. Levélben és telefonon is lehet tanácsot, útba igazítást kérni.
A kedden aláírt szerződések nyomán 44 új infrastrukturális beruházás kap támogatást a fejlesztési minisztériumtól az Anghel Saligny beruházási program keretében – számolt be a szaktárca vezetője.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt 250 millió eurós támogatásnak köszönhetően több mint 1200, főként elszigetelt vidéki település kap elektromos iskolabuszt.

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben.
Riasztó jelenség a fiatalok drogfogyasztása – jelentette ki hétfőn Klaus Iohannis államfő, hozzátéve, hogy a témát a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) következő ülésének napirendjére tűzik.
Klaus Iohannis hétfőn kijelentette, továbbra is kiáll a tanári fizetések 2024. január elsejétől történő megemeléséért, és továbbra is támogatni fogja, hogy megvalósuljanak a kormány ígéretei, amelyeket a nyár elején tett a tanügyi alkalmazottaknak.
Kolozsvár egyik legrégebbi diáklapja, a Perspektíva idén is várja az új tagok jelentkezését. A csapat tagjaként a jelentkezőknek lehetőségük nyílik kipróbálni az újságírást úgy, hogy senki nem szabja meg, miről és hogyan írjanak.
Szolidaritásukról biztosították szerdán Romániát a NATO-n belüli szövetségesei, miután Románia közölte, hogy olyan roncsdarabokat találtak az ország területén, amelyek orosz drónból származhatnak – közölte a szövetség a Reuters és az EFE szerint.
A Zöld ház program keretében az áramfejlesztő napelemek felszerelésére állami támogatásra pályázatot benyújtott magánszemélyek és az egyházközségek szeptember 6-ától kezdődően a számítógépes alkalmazásból választhatják ki a szerelőcéget.
Megjelent a Hivatalos Közlönyben a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának jövő évi ütemterve. A tanügyminiszteri rendelet értelmében a következő országos képességfelmérő vizsgára 2024. június 11-e és 14-e között iratkozhatnak be a tanulók.
Légpuskával lőtte meg feleségét egy férfi a Botoşani megyei Hilişeu-Horia településen; a nő belehalt a sérülésbe – közölte kedden Delia Nenişcu rendőrségi szóvivő. Az eset hétfőn este történt.