
Az Európai Unió állampolgárainak elégedettségi szintjéről közölte felmérésének eredményeit a héten az Eurostat uniós statisztikai hivatal. A megkérdezetteknek életük különböző területeit kellett osztályozniuk nullától tíz pontig.
2015. június 06., 16:212015. június 06., 16:21
Az uniós átlag a nullától 10-ig terjedő skálán 7,1 lett, ami azt jelenti, hogy ennyire elégedett átlagban az Unióban élő állampolgár az életével. Romániában a tízes skálán 7,2-es szintet mértek, vagyis egy kevéssel jobban érzik magukat a hazaiak az uniós átlagnál, Magyarországon pedig valamivel elégedetlenebbek az emberek életminőségükkel: 6,2 pontos átlag jött ki.
Az Életminőség Európában – tények és szempontok című felmérés első ízben kombinálta az egyének szubjektív meglátásait és az objektív mutatókat. Walter Radermacher, az Eurostat igazgatója a kiadvány előszavában úgy fogalmazott, céljuk az volt, hogy rávilágítsanak, miként befolyásolják az egyes tényezők az uniós állampolgárok elégedettségét oktatás, nevelés, foglalkoztatottság, egészségi állapot, családi és anyagi körülmények tekintetében.
Mint fogalmazott, mivel az emberek elégedettségi szintjének okait nem lehet egyetlen tényezőre redukálni, a statisztikában több oldalról közelítik meg a kérdést. Az „életminőség” fogalmát a következő területeken vizsgálták: anyagi körülmények, foglalkozás és munkahely, egészségi állapot, oktatás, emberközi kapcsolatok, gazdasági és fizikai biztonság, emberi jogok, természeti környezet.
A felmérésből az is kiderült, hogy az európai uniós lakosok leginkább személyes kapcsolataik tekintetében elégedettek majdnem mindenik országban, kivéve Belgiumot, Svédországot és Finnországot. A legkevésbé anyagi helyzetüket és az időbeosztásukat tartják megfelelőnek a megkérdezettek. Átlagosan a dánok, a finnek és a svédek a legboldogabbak – esetükben 8-8 pont volt az eredmény, a legelégedetlenebbek pedig a bolgárok, ahol az átlagpontszám mindössze 4,8 lett.
A felmérés során megkérdezett romániaiak 7,6 pontot adtak a társas kapcsolataikra, a lakhatási körülményeikre és a lakókörnyezetükre 7,4 pontot, időbeosztásukra 6,9 pontot. A statisztikában nem európai uniós országok, így Izland, Norvégia és Svájc is szerepel. Mindhárom ország lakói az uniós átlagnál elégedettebbek életükkel. A kimutatásban 16 évnél idősebbeket kérdeztek meg.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!