
Fotó: Magyar Nemzet
Ferenc pápa hivatalos búcsúztatás után vasárnap elutazott Budapestről, gépe nem sokkal délután hat óra után szállt fel a Liszt Ferenc-repülőtérről. A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatást tett Magyarországon.
2023. április 30., 21:142023. április 30., 21:14
A pápát a repülőgépnél Novák Katalin köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint magyar egyházi vezetők, katonai díszegység és mintegy száz, vatikáni és magyar zászlókkal felsorakozó, éneklő és integető önkéntes búcsúztatta a szemerkélő esőben.
A gépre való felszállás előtt Ferenc pápáról és Novák Katalin államfőről még egy közös fényképet készítettek. Korábban Novák Katalin saját kezűleg készített sós stanglit adott át búcsúzóul a Szentatyának. Ferenc pápa végül gyalogosan ment végig a vörös szőnyegen, majd lifttel szállt fel a gépre.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A kifutópályán guruló repülőgép pilótafülkéjének ablakába – az egyházfő érkezéséhez hasonlóan – a felszállásig vatikáni és magyar zászlót helyeztek ki.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Apostoli látogatásának első napján, pénteken Ferenc pápát Novák Katalin köztársasági elnök fogadta a Sándor-palota előtti téren. A ceremónia után az egyházfő udvariassági látogatást tett a Sándor-palotában az államfőnél, majd találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ezt követően a Karmelita kolostorban állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőinek részvételével tartottak rendezvényt. Az eseményen beszédet mondott Ferenc pápa és Novák Katalin köztársasági elnök.

A tevékeny szeretet nyelvét folyékonyan beszélő egyházra van szükség - hangsúlyozta Ferenc pápa Budapesten, a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban, ahol a magyar katolikus egyház segítő szervezeteivel, menekültekkel és szegényekkel találkozott.
Az egyházfő délután a budapesti Szent István-bazilikában találkozott a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel, püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal. Az eseményen Veres András, az MKPK elnöke köszöntötte a pápát, majd tanúságtételek hangzottak el. Az egyházfő beszéde után közös ima következett, majd pápai áldással ért véget a találkozó.

A görögkatolikus közösséggel találkozott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton délelőtt, a budapesti Istenszülő oltalma templomban, a Rózsák terén.
Szombat reggel Ferenc pápa magánlátogatást tett a vak gyermekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László otthonban.
Ezt követően a Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott, majd átment a szintén a téren álló Istenszülő oltalma templomba a görögkatolikus közösséghez.

Az álmok és a célok szerepéről, a közösség, a csapatjáték, mások szolgálata, a csend és az ima fontosságáról beszélt Ferenc pápa a fiataloknak, akikkel szombat délután találkozott a Papp László Budapest Sportarénában.
Délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalok várták, este pedig magántalálkozón fogadta szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán Karácsony Gergely főpolgármestert, valamint a magyarországi jezsuita közösség képviselőit.

Jóformán egy tűnek nem volt hely vasárnap délelőtt Budapesten, azon az útvonalon, ahol a pápa haladt el, hogy a magyarországi látogatása utolsó napján szentmisét mutasson be a Kossuth-téren.

Legyetek nyitott kapuk! – kérte Ferenc pápa a híveket a budapesti Kossuth Lajos téren bemutatott szentmisén vasárnap. A pápa magyarul is áldást kért az egybegyűltekre.
A vasárnap délelőtti, Kossuth Lajos téri pápai szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán találkozott az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.
Ferenc pápa háromnapos apostoli útjáról, a látogatáshoz kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámolt a közmédia szinte valamennyi csatornája.

A kommunizmus veszélyeit váltó konzumizmus veszélyeire figyelmeztetett Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.

Önismeretre, határaink felismerésére és ebből fakadóan önhittségünk megfékezésére szólított fel Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!