Hirdetés
Hirdetés

A görögkatolikus közösséggel is találkozott Ferenc pápa

•  Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A görögkatolikus közösséggel találkozott az apostoli látogatásra Magyarországra érkezett Ferenc pápa szombaton délelőtt, a budapesti Istenszülő oltalma templomban, a Rózsák terén.

MTI

2023. április 29., 17:132023. április 29., 17:13

A Duna tévécsatornán közvetített eseményre a pápa a közeli Árpád-házi Szent Erzsébet-templomból kerekesszékben érkezett a görögkatolikus közösség templomába, ahol Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita fogadta.

A hívek Ferenc pápa érkezése előtt már elkezdték énekelni az akathisztoszt, az Istenszülő Szűz Máriát dicsőítő himnuszt, amit a pápa érkezésekor megszakítottak.

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita köszöntőjében arról beszélt: „Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet”.

Idézet
Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren, különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot a római katolikus testvérektől kaptuk, jó 120 évvel ezelőtt”

– tette hozzá.

Mint mondta, nekik, görögkatolikusoknak különösen is fontos a katolikus egyházhoz tartozásuk.

Hirdetés

„Születésünktől, az első unióktól fogva sokat kellett szenvednünk ezért a kettős hovatartozásért. Vértanúink nemcsak keresztény hitükért, hanem kifejezetten a katolikus egyházhoz tartozásukért haltak meg, hiszen ha vállalják a kommunista erőszak diktátumát, visszatérnek az ortodox hitre, megmenthették volna az életüket, de inkább meghaltak, semhogy a katolikus egyházat megtagadják” – fogalmazott. Hozzátette:

Idézet
ezért senki nem vonhatja kétségbe, hogy miközben igyekszünk hűséggel ragaszkodni keleti gyökereinkhez, ezzel nem különállni akarunk, hanem hidat képezni a két testvéregyház között, hiszen mi valamilyen módon mindkettőhöz odatartozunk”

– mondta.

Az érsek-metropolita hangsúlyozta: a pápa látogatásával „óriási megerősítést kaptak”, hogy a katolikus egyháznak ők is egyenértékű tagjai, és kiemelte:

ígéretet tesznek arra, hogy miközben Krisztust keresik és hirdetik, egyházi létükben az egység hordozói és építői lesznek.

Ezt mindenekelőtt buzgó imádsággal szeretnék munkálni, ezt tartják legfőbb kötelességüknek és lehetőségüknek, „ezzel tudjuk éltetni a Titokzatos Testet”.

A görögkatolikus közösség ajándékot is adott Ferenc pápának: a keleti egyház rózsafüzérét, egy száz szemes csotkit, amelyet görögkatolikus fiatalok kötöttek erre az alkalomra. Az ajándékot gyermekek adtak át és Ferenc pápa azonnal felvette a jobb csuklójára.

Kocsis Fülöp kiemelte: az ajándék mindannyiuk üzenetét fejezi ki, „hogy gyermeki hittel fogjuk szeretni Krisztus Urunkat, az ő egyházát és földi helytartóját, (...) Ferenc pápánkat”.

A pápa rózsafüzérrel ajándékozta meg a gyermekeket.

Kocsis Fülöp ezután felkérte a Szentatyát, csatlakozzon hozzájuk és imádkozza velük a nagy litániát, a béke ekténiáját a rítusuknak megfelelően.

Az imádkozás után Ferenc pápa felvette az aranyszínű, görögkatolikus stólát (epitrachelion) és megáldotta a jelenlévőket. A pápa ezt követően a templom bejáratáig sétált a hívek énekével kísérve, megállva és beszélgetve a hívekkel.

A templomot már kerekesszékben hagyta el. A Rózsák terén összegyűlt emberek énekeltek a pápa távozásakor.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
2026. május 20., szerda

Összedőlt egy épület Németországban, román állampolgárok is érintettek

Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.

Összedőlt egy épület Németországban, román állampolgárok is érintettek
2026. május 19., kedd

Kitüntetnék a román pilótát aki Észtország fölött lőtt le egy drónt

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.

Kitüntetnék a román pilótát aki Észtország fölött lőtt le egy drónt
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Videón, ahogy összeütközik a levegőben két katonai repülőgép az Egyesült Államokban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.

Videón, ahogy összeütközik a levegőben két katonai repülőgép az Egyesült Államokban
2026. május 14., csütörtök

Nemzetközi szinten mutatták be, hogyan verték át hamis gyógyszerekkel a fogyasztókat nálunk is

Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.

Nemzetközi szinten mutatták be, hogyan verték át hamis gyógyszerekkel a fogyasztókat nálunk is
2026. május 14., csütörtök

A kínai elnökkel tárgyalt Donald Trump: 2026 történelmi év lehet a kínai–amerikai kapcsolatokban

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.

A kínai elnökkel tárgyalt Donald Trump: 2026 történelmi év lehet a kínai–amerikai kapcsolatokban
Hirdetés
2026. május 13., szerda

Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján

Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.

Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján
2026. május 12., kedd

Román és magyar állampolgárságot is szerezhetnek az ukránok, anélkül, hogy le kéne mondjanak az eredeti állampolgárságukról

Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.

Román és magyar állampolgárságot is szerezhetnek az ukránok, anélkül, hogy le kéne mondjanak az eredeti állampolgárságukról
2026. május 10., vasárnap

Hantavírus: kikötött a hajó, de konfliktus alakult ki az elhúzódó evakuálás miatt

Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.

Hantavírus: kikötött a hajó, de konfliktus alakult ki az elhúzódó evakuálás miatt
Hirdetés