
Fotó: Untold
Egy év kihagyás után ismét benépesül a kincses város az EDM zenei stílus hazai és nemzetközi rajongóival. Nem is csoda, hiszen az Untold 2021-ben is az elektronikus zene előadóinak krémjét hozza el Kolozsvárra.
2021. augusztus 26., 14:162021. augusztus 26., 14:16
A hatodik fejezetéhez érkezett Románia legnagyobb fesztiválja, amely egy korlátozásokkal teli év után ismét tárt kapukkal várja a szórakozni vágyókat. Az évről-évre fejlődő, a mesevilágot a valósággal ötvöző helyszínen minden bizonnyal idén is emlékezetes pillanatokat élnek majd át a bulizók. A 2019-ben a DJ MAG
Fotó: Untold
A stadionbuli nagyszínpadján idén is az EDM legnagyobbjai szórakoztatják majd a nagyérdeműt: a világ legjobban taksált három EDM-előadója – David Guetta, Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike – mellett olyan nagyágyúk is fellépnek, mint Fedde le Grande, Benny Benassi, Kungs vagy Martin Solveig. Az élő zene szerelmesei Tyga, Paul Kalkbrenner és Parov Stelar dallamaira táncolhatnak.
Fotó: Untold
A rádiós sztárok mellett helyet kapnak az underground zenei műfaj előadói is a fesztiválon, ahonnan természetesen nem hiányozhat Nina Kravitz, Charlotte de Witte és a Tale of Us, de a romániai vonalat képviselő Raresh és Radoo is fellép az ősz eleji rendezvényen. A dob meg a basszus rajongói is biztosan találnak kedvükre valót a négynapos parádén: Rudimental, Wilkinson vagy akár a Chase & Status a garancia a felhőtlen kikapcsolódásra.
Fotó: Untold
A kolozsvári Sétatéren és közvetlen környezetében több mint 100 előadó fellépésére lehet eljutni mindössze egyetlen bérlet megvásárlásával. A belépőket – egyelőre még kedvezményes áron – az untold.ro/tickets oldalon lehet beszerezni. A szervezőknek ugyanakkor szálláslehetőséget is biztosítanak, az untold.ro/packages-combo weboldalon akár néhány kattintással szét lehet nézni a lehetőségek között.
Fotó: Untold
(X – fizetett hirdetés)
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!