
Fotó: Magyarország Kormánya
Már kedden elhagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot, de a fegyelem és a figyelem nem lazulhat – mondta a miniszterelnök vasárnap reggel az árvízvédelmi operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Orbán Viktor közölte, a dunai árhullám tetőzése jelenleg Dunaföldvárnál tart.
2024. szeptember 22., 13:272024. szeptember 22., 13:27
2024. szeptember 22., 13:312024. szeptember 22., 13:31
A miniszterelnök elmondta, a harmadfokú védekezés hosszúságát most még nem lehetett csökkenteni, hétfőre várják azt, hogy
Az MTI beszámolója szerint jó hírnek nevezte, hogy jó esély van arra, hogy – szemben a számításokkal – nem csütörtökön, hanem
Ugyancsak jó hírnek nevezte, hogy továbbra sem várható olyan mértékű csapadék, amely az árhullám levonulását érdemben befolyásolná.
Fotó: Magyarország Kormánya
A kormányfő azt mondta, szombat délután kinyitották a Mosoni-Duna torkolati vízművet, így a Mosoni-Duna apadása is megkezdődött, „ezzel a győri ügyeket befejezettnek tekinthetjük”.
Adatokat ismertetve azt mondta, Mosonmagyaróvárnál a Lajtán a tetőzés óta 51 centimétert apadt a víz. A Duna Nagybajcsnál 188 centimétert, Győrnél 25 centimétert, Komáromnál 97 centimétert, Esztergomnál 52 centimétert, Vácnál 24 centimétert, Budapestnél 21 centimétert apadt – részletezte.
„Azt nem állítom, hogy óriási sikert értem el a tegnapi felhívásommal, amelyben kifejezetten kértem a budapestieket, hogy csak akkor menjenek ki a védekezéshez, ha feltétlenül muszáj” – fogalmazott Orbán Viktor. Úgy folytatta, most a helyzet valamivel jobb, de
„Tisztelettel kérek mindenkit, hogy továbbra is a védekezésnek adjunk elsőbbséget” – kérte a miniszterelnök.
A védekezésben részt vevők száma most már folyamatosan csökken,
– mondta Orbán Viktor.
Fotó: Magyarország Kormánya
A kormányfő arra is kitért, hogy az önkéntesek száma szombaton 1286 fő volt, de arra számítanak, hogy vasárnap 324 önkéntesre lesz szükség.
A nehezebb védekezési helyszíneket sorra véve azt mondta, hogy Pilismarótnál nincs változás, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu „rendben van”. Hozzátette: Vácnál sincs változás, Kismaros védekezik, nincs változás, Kisoroszi a „szokások szerint”. Hangsúlyozta, hogy
A Budapest alatti kiemelt védekezési helyszínekről azt mondta, hogy Bátán a szombati kilencvenszázalékosról százszázalékosra emelték a készültségi szintet, Bajánál „"rendben vagyunk”, miközben Dunaszekcsőnél is százszázalékosra emelték a védekezés kiépítettségét.
Bejelentette, hogy új helyszínként Madocsára kell figyelni, ahol egy ideiglenes védművet kell építeni. Felsorolását azzal zárta, hogy Paks is rendben van.
Úgy összegzett: a várakozásoknak megfelelően sikeres a védekezés. Hangsúlyozta, olyan feladatot kell megoldani, amilyet korábban már megoldottak.
Fotó: Magyarország Kormánya
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!