
Fotó: Tánczos Barna/Facebook
Megjelent az a jogszabály, amelynek értelmében 60 napon belül már zöld rendszámmal látják el az elektromos autókat, ezáltal különböző előnyökhöz juttatva azok tulajdonosait – nyilatkozta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ beszámolója szerint.
2022. április 29., 13:092022. április 29., 13:09
Mint a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban olvasható, a kezdeményezést a belügyi és a szállításügyi minisztériumokkal közösen dolgozta ki a környezetvédelmi szaktárca.
„A jogszabály célja nemcsak a figyelem felkeltése a nulla szén-dioxid-kibocsátású gépjárművek iránt, hanem az önkormányzatok megsegítése is, hogy ezáltal könnyebben tudják megkülönböztetni a zéró emissziós gépjárműveket a szennyező gépjárművektől, és majd igény szerint a nagyvárosokban bizonyos zónákban korlátozni lehet a belsőégésű motorral felszerelt gépjárművek behajtási jogát, annak érdekében, hogy a levegő minősége javuljon, és csökkentsük a forgalmat” – fogalmazott Tánczos Barna, aki kiemelte, hogy a legfontosabb az, hogy
A környezetvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy
A kormány több mint 15 ezer töltőállomás kialakítására különített el költségvetést, továbbá a Környezetvédelmi Alapon keresztül a szaktárca egy külön program keretében támogatja az önkormányzatoknak ezeket a törekvéseit. Az Európai Unió 2035-re irányozta elő a károsanyag-kibocsátásmentes közlekedésre való átállást, amelynek eléréséhez Tánczos Barna szerint kiszámíthatóságra van szükség, ezt biztosítja az általa vezetett minisztérium – olvasható még a dokumentumban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!