Nem mindegy, ki dönt a gazdák sorsáról

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A közelgő európai parlamenti választásoknak tétje van az erdélyi gazdák számára is, hiszen nem mindegy, hogy a következő költségvetési ciklusban az agráriumra fordított alapok mekkora szelete jut majd a hazai kisgazdaságokhoz, hangsúlyozta Sebestyén Csaba. Az RMDSZ-es képviselő immár két évtizede vezeti a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét, küldetésének tekinti a székelyföldi kisgazdák felkarolását.

Székelyhon

2019. május 22., 11:322019. május 22., 11:32

Támogatói tartalom

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének jogelődje 1844-ben alakult meg Erdélyi Gazdasági Egylet néven, aztán 1939-ben változtatták meg a nevét Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületére. 1947-ig működött, amikor minden szakmai szervezetet betiltottak, de rögtön 1990-ben újraalakult, és célja máig változatlan: a kisgazdaságok érdekeinek védelme és képviselete. Az egyesület élén immár húsz éve Sebestyén Csaba igyekszik legjobb tudása szerint hű maradni az alapítók célkitűzéseihez.

Idézet
Az újraalakítás után jöttek létre a gazdakörök, akkor több mint 170, ezek az egyesület alapcellái. Létrehoztuk a megyei szervezeteket, az elején 11 alakult, most már 17 megyei szervezetünk van, úgyhogy tulajdonképpen minden erdélyi megyében jelen vagyunk. Ez nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen Európában kevés olyan egyesület van, amely 75 évet ünnepel

– elevenítette fel a kezdeteket az egyesület elnöke.

Ugyancsak büszkeségre ad okot, hogy az RMGE-nek saját szakmai kiadványa is van, amely a mai nap is megjelenik. A jogelőd, az MGE 1869-ben megalapította az Erdélyi Gazdát, ez eleinte hetente, majd kéthetente, volt olyan, hogy havonta jelent meg 1947-ig töretlenül, akkor még 70 ezer példányban. A kommunizmus idején kényszerű átalakításnak vetették alá, majd 1993-tól ismét folyamatosan megjelenik.

Idézet
Idén 150 éves az Erdélyi Gazda. A legbüszkébb arra lehetek, hogy ezt a hagyományt a mai napig folytatom, egyesületünk végzi a tevékenységét, nagyon sok olyan rendezvényünk van, amely most már nemzetközi színvonalú. Például múlt vasárnap járt le a huszadik Erdélyi Szőlőhegyek borverseny, amelyre rekordszámú, több mint háromszáz gazda hozta el a borát

– ecsetelte Sebestyén Csaba.

Az egyesület érdekvédelmi programja természetesen módosult az elmúlt több mint másfél évszázadban, annak függvényében, hogy milyen volt a mezőgazdasági, a pénzügyi konjunktúra. Az Európai Unió nagyon sok változást hozott, elsősorban olyan gazdálkodási módszereket, élelmiszer-biztonsági követelményeket támaszt, amelyek alkalmazkodásra késztetik a gazdákat.

„Annak idején, amikor megkezdtük az európai uniós csatlakozásra való felkészülést, természetesen az volt a legfontosabb, hogy a gazdáknak felhívjuk a figyelmét, hogy az Európai Unióban másként történik a gazdálkodás. Aztán miután csatlakoztunk, nagyon fontossá vált a támogatási rendszer, hiszen mindenkinek meg kell értenie, hogy támogatás nélkül nem lehet gazdaságot fenntartani” – hangsúlyozta a képviselő. Az Európai Unió következő költségvetési ciklusára készül, nem mindegy tehát, hogy milyen parlament alakul.

„Romániában néhány éve teljesen megszüntették a mezőgazdasági szaktanácsadást, az egyetlen, aki ezt végezte, a szakmai szervezetek voltak. Hargita megye a direkt kifizetések, tehát a területalapú támogatások szempontjából mindig dobogós helyen volt, ez köszönhető annak a társadalmi összefogásnak, amely szükséges ahhoz, hogy ezeket a pénzeket megszerezzük. Közel nyolcmillió euró jön be csak területalapú támogatásból Hargita megyébe. Az elmúlt huszonévben ez rengeteg pénz. Ez egy jó helyi összefogás eredménye” – magyarázta Sebestyén.

Az elkövetkező éveknek tehát tétjük van a székelyföldi gazdák számára is, mégpedig az, hogy a közös agrárpolitika mekkora szelete jut nekik.

Az idén Udvarhelyszék-szerte megrendezett gazdafórumokon is elhangzott: saját hasznuk érdekében a gazdák számára is tétje van május 26-ának, és el kell menni szavazni. „Nem azért fontos, mert a 751 képviselőből a kettő meg tudja majd változtatni a döntést. Ellenben ha ez a két ember le tud ülni és beszélni az osztrákokkal, az olaszokkal, a ciprusiakkal, akik hasonló feltételekkel gazdálkodnak, akkor beleszólhatnak abba, hogy az európai uniós források milyen címkézéssel kerülnek kifizetésre” – summázott a szakember.

Sebestyén Csaba Székelyudvarhelyen született, ott végezte iskoláit, majd Kolozsváron agronómia szakon országos évfolyamelsőként végzett. 2003-ig családjával Kolozsváron élt, majd hazaköltözött Székelyudvarhelyre. Pályázatírással foglalkozott, főleg kisgazdák számára, illetve a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnökekének, majd az RMDSZ udvarhelyszéki képviselőjeként tevékenykedett.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
Hirdetés
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
Hirdetés