
Országos szinten utoljára 1991-ben születtek többen, mint ahányan meghaltak Romániában. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Az Országos Statisztikai Hivatal decemberi sajtóközleménye szerint 2020 októberében megnőtt a regisztrált születések száma 2019 októberéhez képest, de alacsonyabb szeptemberhez viszonyítva. A halálozások, illetve az egy év alatti gyermekek elhalálozásának száma azonban nagyobb 2020 októberében mindkettőhöz képest. A statisztikai hivatal adatközlését azonban óvatosan kell kezelni idén, hiszen az adatszolgáltatás nem volt rendszeres és folyamatos a tavaszi lezárások idején – figyelmeztet Barna Gergő szociológus.
2020. december 19., 11:472020. december 19., 11:47
Pár napja kering a hír a különböző román nyelvű hírportálokon, hogy idén októberig harmincezerrel kevesebb gyerek született Romániában, mint a tavaly ebben az időszakban. Barna Gergő szociológussal elemeztük az Országos Statisztikai Hivatal adatait, és kiderült, téves számokat tettek közzé a román hírportálok.
Utoljára országos szinten 1991-ben születtek többen, mint ahányan meghaltak, 1992-től kezdve azonban ez megváltozott, úgy tűnik, hogy az utóbbi két évben ez fel is gyorsult. 2019-ben 188 ezren születtek, és közel 260 ezren haltak meg, tehát jóval nagyobb az elhalálozások száma, mint a születéseké – részletezte Barna Gergő.
Az Országos Statisztikai Hivatal december 10-én közzétett előzetes adatait elemezve az idei év első tíz hónapjában valóban kevesebb gyerek jött világra, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban.
– tette hozzá Barna Gergő. Míg 2019-ben január és október között 162 272 gyerek születését jegyezték fel, addig 2020-ban ugyanebben az időintervallumban 148 513 gyerek születését regisztrálták országos szinten. Tehát 13 759-cel születtek kevesebben 2020 első tíz hónapjában.
Az idei év októberében 27 491 halálesetet jegyeztek országos szinten, hatezernél is többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban, amikor 21 079 halálesetről jelentett az Országos Statisztikai Hivatal. Az idei év októberében az elhunytak 42 százaléka hetven év fölötti volt, míg a legkevesebb elhalálozást – 64 esetet – az 5–19 éves korosztálynál regisztráltak.
Barna Gergő szociológus arra figyelmeztet, ezek még nem végleges adatok, csak előzetes statisztikák, amelyeket mindig felülvizsgálnak, korrigálnak, és a végleges adatokat ezután közli a hivatal, tehát a valóságban nem ennyire drasztikus a helyzet. Nem életszerűek a nagy mértékű csökkenések, hiszen a születésekre a koronavírus-járványnak nem lehetett semmilyen hatása, inkább adathiányra utaló számok lehetnek – tette hozzá a szociológus. „Látszott ez az adattorzulás a turizmusban vagy a munkanélküliségi mutatók esetében is. A lezárás idejéről vannak ilyen torzulások, de májustól, júniustól már elfogadhatóbbak az adatok. Nehéz megmondani, hogy mi az, ami adathiba és mi az, ami reális demográfiai változás. Az elhalálozásoknál reálisabbak a számok, de a születéseknél történhetett valami regisztrációs probléma. Óvatosan kell ezt kezelni, hiszen az adatszolgáltatás nem volt rendszeres és folyamatos a tavaszi lezárások idején” – tette hozzá Barna Gergő.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!