
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szeptember elején az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletbe foglalja majd a biztonságos iskolakezdéshez szükséges „valamennyi intézkedést”. Ezt Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter jelentette ki szerdán a Digi24-nek nyilatkozva.
2021. augusztus 11., 17:232021. augusztus 11., 17:23
A tárcavezető elmondta, az intézkedéseket a romániai valósághoz kell igazítani, amelyhez hozzátartoznak az iskolahálózat infrastrukturális hiányosságai is. Kifejtette, számos olyan oktatási intézmény van, amelyben jelenleg javítási vagy felújítási munkálatok zajlanak, és bár a tanfelügyelőségek biztosították arról, hogy tanévkezdésre felszámolják az építőtelepeket az iskolákban, neki vannak fenntartásai ezzel kapcsolatban.
Kifejtette, az országos helyreállítási tervben jelentős összegeket kértek az iskolai infrastruktúra fejlesztésére, többek között laboratóriumok kialakítására és felszerelésére, hogy a szükséges gyakorlati oktatást is biztosítani lehessen a tanulóknak. Elmondása szerint az előkészítő osztályok bevezetésével sok labort felszámoltak az iskolákban, idén pedig tovább csökkent az osztálytermek száma azáltal, hogy csökkentették az osztályok létszámát, és emiatt sok tanintézmény helyhiánnyal küzd – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!