
Kell néhány hét, amíg az új tananyagba belelendülnek a diákok. A rövid első félévben emiatt tömörítve lesz az értékelés. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A következő tanév szerkezete aránytalanul épül fel, ugyanis az első félév, amely szeptember 13-án kezdődik és december 22-éig tart, mindössze 14 hetet, míg a második félév 20 tanítási hetet foglal magába – az utóbbi 2022. január 10-e és június 10-e között tart. A legtöbb tanár és diák egyetért abban, hogy a döntés megnehezíti a munkájukat osztályozás, értékelés és tanulás szempontjából is.
2021. február 19., 08:432021. február 19., 08:43
2021. február 19., 13:042021. február 19., 13:04
A szaktárca azt is eldöntötte, hogy a 2021–2022-es tanévtől ismét „elmozdíthatatlan” lesz az Iskola másként hét: 2022. április 8–14. között kell megszerveznie minden tanintézménynek az alternatív tanulási programokat. Eddig a téli vakáció nem esett egybe a félévek közötti szünettel, hiszen miután januárban lejárt a téli vakáció, még három hetet tartott az első félév, és csak februárban ért véget, ezt akarta a szaktárca kiküszöbölni az új rendelettel, amely már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, és eszerint a következő tanév első féléve 14 hetet, míg a második féléve 20 hetet foglal magába.
A két félév nincs egyensúlyban, még akkor sem, ha az iskola másként hetet második félévre tették át – fogalmazta meg véleményét Mátéfi István, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója. A diákok szemszögéből sem jó, mert a második félévre nagyon nagy anyag van a félévi dolgozatok megírására, és nem olyan egyszerű annyi tantárgyból és olyan hosszú tananyagból felkészülni a dolgozatokra.
– fejtette ki az iskolaigazgató, hozzátéve, hogy valószínűleg azért történt így, mert valamit mindenképp akartak változtatni, és ez lett belőle.
A Tanulók Országos Tanácsa (CNE) sem ért egyet a következő tanév struktúrájával. Képviselőik szerint
A diákszervezet közleményében kifejti, a közoktatási intézmények többségében nincs légkondicionáló berendezés, és csökkenti a tanulás minőségét az, hogy június közepéig – a szakiskolások esetében pedig július elejéig – iskolába kell járni. Szerintük a túl rövid első félévet a jegyek hajszolása fogja jellemezni.
„Támogatjuk a döntést, miszerint az első félév tartson a téli vakáció kezdetéig, de felhívjuk a figyelmet a félévek kiegyensúlyozatlan felépítésére, mivel az első félév 14 hétből, a második félév pedig 20 hétből áll. (...) Azt is javasoljuk, hogy a tizenkettedikesek és tizenharmadikosok számára 32 hétből álljon a tanév, és 2022. május 20-án járjon le. A nyolcadikosok számára pedig 33 hetes legyen, és 2022. május 27-én érjen véget”– derül ki a Tanulók Országos Tanácsának Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményéből.
A következő tanév szerkezete
A 2021–2022-es tanév első féléve 2021. szeptember 13-a és december 22-e között tart. 2021. október 25–31. között vakáción lesznek az óvodások és elemi osztályosok. A téli vakáció december 23-ától 2022. január 9-éig tart, és miután visszamennek a téli szünetről, el is kezdődik a második félév, amely 2022. június 10-éig tart. 2022. április 15-e és 2022. május elseje között lesz a tavaszi szünet. A rendelkezések alól kivételt képeznek a középiskola végzős osztályai, esetükben a tanév 32 hetes, és 2022. május 27-én ér véget. A nyolcadik osztályos tanulók számára a tanév 33 hetes, és 2022. június 3-án ér véget, míg a szakközépiskolák és szakiskolák esetében a tanítás 37 hetes. A félévi dolgozatokat a tananyag befejezése után, de legkésőbb három héttel a félév lejárta előtt kell megírni.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!