
Fotó: Facebook/Fehér Ház
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
2025. október 22., 08:032025. október 22., 08:03
Donald Trump azokra a korábbi értesülésekre reagálva, miszerint a közeli jövőben nem történik meg a Budapestre tervezett találkozója az orosz államfővel, azt mondta, hogy „ rengeteg dolog történhet”, és nem határoztak erről a kérdésről. Hozzátette, hogy a háború frontján is „rengeteg dolog történik”.
Az elnök a tervezett eseményre utalva azt is kijelentette,
Ugyanakkor optimizmusát hangoztatta és kijelentette, hogy lát esélyt a tűzszünetre.
„Azt gondolom, hogy Putyin véget akar vetni a háborúnak, és azt gondolom, hogy Zelenszkij is véget akar vetni neki, én pedig úgy gondolom, hogy véget fog érni” – idézi az amerikai elnököt zz MTI.
Donald Trump arról is beszélt, hogy kedden hinduk vallási ünnepe alkalmából beszélt Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, és szóba került az India által fokozatosan csökkentett orosz kőolajvásárlás kérdése is, amivel kapcsolatban az amerikai elnök megjegyezte, hogy az indiai kormányfő is azt akarja, hogy véget érjen a háború Ukrajnában.
Donald Trump a hónap elején jelentette be, hogy India miniszterelnökével megállapodott abban, hogy a dél-ázsiai ország fokozatosan csökkenti, majd leállítja az oroszországi energiavásárlást annak érdekében, hogy Moszkva elessen fontos bevételektől, amelyekből a háborút finanszírozza. India, Kína után, az orosz kőolaj második legjelentősebb vásárlója.
A Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium illetékesei az MTI kérdésére kedden közölték, hogy hétfőn Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „termékeny” megbeszélést folytatott telefonon, és ennek nyomán nincs szükség további személyes találkozóra, valamint arról is tájékoztatást adtak, hogy „nincs tervben Trump elnök számára találkozó Putyin elnökkel a közeljövőben”.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
szóljon hozzá!