
Illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Minden közalkalmazott bére 25 százalékkal nő 2018. január elsejétől – erről állapodott meg kedden Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter a pénzügyi tárca vezetőjével.
2017. június 06., 16:212017. június 06., 16:21
Vasilescu úgy nyilatkozott, az egységes bértörvény tervezete kapcsán négy változatról egyeztettek kedd reggel a pénzügyminiszterrel. Végül abban állapodtak meg, hogy
és ugyanettől a dátumtól
A munkaügyi miniszter hozzátette, a bérkeret az egységes bértörvény tervezetéhez benyújtott és elfogadott módosításokkal együtt sem haladja meg 2018-ban a pénzügyminisztérium által megszabott 75 milliárd lejt.
A képviselőház munkaügyi bizottsága kedd délutáni ülésén véleményezi az egységes bértörvény tervezetét, amelyet – döntéshozó fórumként – szerdán kell elfogadnia az alsóház plénumának – tette hozzá Lia Olguţa Vasilescu.
Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!