
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Kilencmillió koronavírus-nyáltesztet osztanak szét november 21-étől az óvodák és az iskolák között – közölte csütörtök este az oktatási miniszter.
2021. november 05., 09:422021. november 05., 09:42
A Digi24-nek nyilatkozva Sorin Cîmpeanu elmondta, a nyáltesztekkel várhatóan hetente kétszer szűrik majd a gyerekek és a pedagógusok mellett a tanintézetek kisegítő személyzetét is. A tárcavezető tájékoztatása szerint összesen 70 millió nyáltesztet rendelt a minisztérium, ez 11 hétre elegendő mennyiség.
Cîmpeanu elmondta, a nyálteszttel végzendő szűrővizsgálatok lebonyolítását az egészségügyi hatóságokra bízná. „Minden lehetséges eszközzel támogatni fogjuk az akciót, de a tesztelés elvégzése nem a minisztérium kompetenciájába tartozik” – jegyezte meg.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a szűrővizsgálatot „egy minimális kiképzés után” a tanszemélyzet fogja elvégezni, és reményét fejezte ki, hogy az egészségügyi hatóságokkal közösen legkésőbb november 21-ig véglegesítik a tesztelések lebonyolításának szabályait – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
1 hozzászólás