EP-kampány: támadják a magyarokat

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A bukaresti B1 TV műsorvezetője, a szélsőséges legionárius ideológiák szimpatizálója és összeesküvés-elméletek terjesztője, Tudor Barbu a „Most történik” (Se intampla acum) című műsorában az úzvölgyi temetőben történt incidensekről értekezett – nem kevés hazugságot sulykolva a román nézők fejébe.

Székelyhon

2019. május 21., 13:542019. május 21., 13:54

2019. május 21., 13:562019. május 21., 13:56

Támogatói tartalom

Tudor Barbu szerint ugyanis az úzvölgyi temető egyértelműen Bákó megyéhez tartozik, ennek igazolására a tévé képernyőjén amúgy alig kivehető kataszteri igazolást is bemutat, ám azt a kérdést már ugye nem bontja ki, hogy a kataszteri bejegyzés mikor keltezésű, ugyanis a terület hovatartozása kapcsán előálló vita legalább 30 éves – kataszteri bejegyzés ide vagy oda.

A műsorban ugyancsak bemutatásra kerülnek olyan közigazgatási dokumentumok, amelyek azt lennének hivatottak bizonyítani, hogy Dormánfalva önkormányzata jogosan járt el. Ennek alátámasztására szintén bemutatják azokat a dormánfalvi önkormányzat által kiadott engedélyeket, amelyekben szerepel az úzvölgyi nemzetközi katonai temető, illetve annak az engedélyezése, hogy ide ötven betonkeresztet állíthatnak fel. Amit nem tesz hozzá a rutinos műsorvezető, hogy

ezek az engedélyek semmit sem érnek, hisz nem a dormánfalvi önkormányzat kell engedélyezzen egy nemzetközi katonai temetőben tervezett építkezést,

hanem a központi államigazgatás vonatkozó szervei, úgy mint a kulturális minisztérium, innen pedig engedélyt a keresztállításra senki nem kapott. Szintén kimarad a műsorból a magyaroknak kedvező információ bemutatása, miszerint maga Bákó megye (Tudor Barbu szerint ugye egyértelműen ide tartozik Úzvölgye) prefektusi hivatala adott ki közleményt arról, hogy a betonkeresztek felállítására nincs engedély, azok illegálisan állíttattak fel. De ezekről, mint említettük, egy szó nem hangzik el...

Azonban ez még csak bevezető a jól felépített hazugságáradatba, amit azért annyira jól mégsem építettek fel. Annak bizonyítására, hogy itt román katonák is nyugszanak, a B1 szerkesztői a korabeli regisztert mutatják be – a televízió képernyőin ezek szintén nem jól olvasható képek, a műsorvezető felhívja a figyelmet, hogy a bemutatott dokumentumokat bárki megnézheti a B1 tévé honlapján. Nos, a honlapon csak a már említett és az ügy szempontjából irreleváns dormánfalvi engedélyek olvashatóak, kivehetők, a szóban forgó regiszter halvány, alig kivehető és nem is nagyítható, nem is letölthető, hogy további vizsgálódást tegyen lehetővé. Ebben a regiszterben jelennek meg a román katonák nevei – legalábbis Tudor Barbu és a B1 szerkesztőinek állítása szerint.

Nekünk azonban sikerül kibetűzni ezeket a „román” neveket: Balog Bela (így, ékezet nélkül), Bodor Tamaş (szintén így, ékezetek nélkül és román s-sel), Baraczkos Jakab és még egy Balogh Bela (szintén ékezet nélkül).

Így váltak román hőssé egy félórás műsor alatt a magyar honvédek.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit

A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.

Amíg az apa letette a bölcsiben a gyereket, addig az autóban maradt másik fiúval ellopták a kocsit
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban

Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.

Visszavezetik a kötelező sorkatonai szolgálatot a szomszéd országban
2026. január 29., csütörtök

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök

Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.

Székelyföldhöz közeli védelmi ipari céget vásárolnak fel a törökök
2026. január 21., szerda

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban

Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.

Újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban
Hirdetés
2026. január 19., hétfő

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben

Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.

Két román állampolgár sérült meg a spanyolországi vasúti balesetben
2026. január 19., hétfő

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket

Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.

Súlyos vonatbaleset Spanyolországban, csaknem negyvenen vesztették életüket
2026. január 15., csütörtök

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene

Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.

Ittas román sofőr hajtott szemben a forgalommal egy németországi autópályán – összefogtak ellene
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó

Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.

A Déli-sarkot is elérte a petrozsényi hegymászó
2026. január 04., vasárnap

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat

Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.

Budapesten hajtott végre kényszerleszállást egy Kolozsvárra tartó repülőjárat
2026. január 04., vasárnap

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben

Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.

Legalább negyven ember halt meg a venezuelai elnök elfogása közben
Hirdetés