
Fotó: Pixabay
A bukaresti ítélőtábla pénteken elrendelte a büntetőeljárás megszüntetését a Hexi Pharma két igazgatója, Flori Dinu és Mihai Leva ellen arra hivatkozva, hogy az ellenük felhozott bűncselekmények elévültek.
2023. március 03., 20:252023. március 03., 20:25
2023. március 03., 22:142023. március 03., 22:14
A bukaresti törvényszék 2019 januárjában kimondott első fokú ítéletében a Hexi Pharma vállalat vezérigazgatóját, Flori Dinut
Mihai Leva termelési igazgatót három év és nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték. A bírók ugyanakkor 2,6 millió lejes bírság kifizetésére kötelezték a Hexi Pharma vállalatot.
– ismerteti az Agerpres.

Első fokon három év szabadságvesztésre ítélték Romániában a Hexi Pharma vállalat vezérigazgatóját, aki ellen kórházi fertőtlenítőszerek hamisítása miatt indult jogi eljárás.
A bírák, mint az utóbbi időben más fontos ügyekben is, az alkotmánybíróság elévülésre vonatkozó döntéseit vették alapul.
A Hexi Pharma-perben már két évvel ezelőtt jogerős ítéletet kellett volna hirdetnie a fővárosi ítélőtáblának, 2020 novemberében azonban a bírói testület kért egy újabb szakértői jelentést. A tárgyalást azóta több ízben is elhalasztották a szakértői véleményre várva, amely azonban végül nem hozott újat az ügyben.
Az ítélőtábla azonban ezeken az összegeken is módosított, egyeseket csökkentett, másokat teljesen eltörölt.
A kár megtérítése érdekében a bírói testület fenntartotta a cég ingatlanjainak zárolását.
A legfőbb ügyészség 2017 márciusában emelt vádat a Hexi Pharma ellen
Ugyanabban az ügyben a Hexi Pharma vezérigazgatóját, Flori Dinut 49 rendbéli magánokirat-hamisítás, valamint a betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsításában való bűnrészesség vádjával,
Az ügyészek szerint 2010. június 1-je és 2016. május 16-a között a Hexi Pharma vállalat

Fontos és megdöbbentő játékfilm készült nemrégiben a Hexi Pharma-botrány alapján. Fontos, mert megnézése után újból ledöbbenhetünk azon, hogy az egészségügyet átszövő korrupció mennyi áldozatot szedhet, ugyanakkor ismét elkeseredhetünk azon, hogy miként is működik Románia.
Ugyanakkor a Hexi Pharma 2012. október 12-e és 2016. március 9-e között 61 esetben mutatott be valótlan adatokat tartalmazó dokumentumokat a fertőtlenítőszereket ellenőrző országos bizottság előtt, hogy megkapja a forgalmazási engedélyt.
Ebben az időszakban Flori Dinu vezérigazgató irányította a szóban forgó termékek értékesítését.
A vezérigazgatót azzal is vádolták, hogy 2014. február 4-e és 2016. március 9-e között 49, valótlan adatokat tartalmazó okiratot látott el kézjegyével abból a célból, hogy a vállalat megszerezze a fertőtlenítőszereket ellenőrző országos bizottságtól a piaci forgalmazásra vonatkozó engedélyt.
Szintén Mihai Leva 33 esetben látott el kézjegyével olyan dokumentumokat, amelyek valótlan adatokat tartalmaznak a Hexi Pharma termékeivel kapcsolatban, hogy megszerezzék a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket – állították akkor az ügyészek.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!