Dán és magyar komolyzenei kapcsolatok

•  Fotó: Felvégi Andrea

Fotó: Felvégi Andrea

„2010-ben Dánia a vendégünk. Valójában, már három éve készültünk erre a programsorozatra. A Magyarországnál kisebb ország több rendezvénnyel is jelentkezik, mivel rendkívül gazdag kultúrával rendelkezik” – emelte ki Zimányi Zsófia, a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója.

Szőcs Lóránt

2010. március 24., 18:272010. március 24., 18:27

2010. április 08., 22:062010. április 08., 22:06

•  Fotó: Felvégi Andrea Galéria

Fotó: Felvégi Andrea

A fesztivál első napján Európa egyik legismertebb és legrégibb kulturális intézménye mutatkozott be a Dán Királyi Balett. Előadásuk melyen Sólyom László köztársasági elnök valamint a dán koronaherceg és felesége is részt vett egyben a hivatalos megnyitónak is számított. A szilfid (La Sylphide) érdekessége, hogy eredetileg az egyik leghíresebb koreográfusuk, August Bournonville ( aki 1830 és 1877 között állt az együttes élén) vitte színre. Felújították az egykori előadást, a 19. században ugyanis Bournonville iskolát teremtett. Több európai balett is átvette koreográfiáit, ez a stílus vált akkoriban többnyire uralkodóvá.

A Dán Nemzeti Kamarazenekar (képünkön) és a magyar komolyzene-szerető közönség közti kapcsolatnak már hagyománya van. A zenekar ugyanis már régóta működik együtt Fischer Ádám karmesterrel és rendszeresen lép fel Budapesten. A tavaszi fesztivál keretében tartott koncertjük – melyre a fesztiválirodától meghívást kaptam – első felében az egyik legismertebb dán zeneszerző Carl August Nielsen műveiből kaphattunk ízelítőt.

A Bartók kortárs Nielsen zenéjében, mintha próbált volna egy kicsit a korabeli későromantika irányzatával szemben távolságot tartani. Műveiben, a zenekritikusok véleménye alapján, inkább a klasszicista jegyek fedezhetőek fel. Természetesen zenéjébe, már néhány modern elemet is beépít. A Művészetek Palotájában tartott koncert első műve is éppen egy ilyen modernebb szerzemény, egy 1922-ben komponált fuvolaverseny volt.

Eredetileg Nielsen a korabeli Koppenhágai Fúvósötös mindegyik hangszeresének szeretett volna egy-egy versenyművet komponálni. Végül csak a fuvola- és a klarinétverseny készült el. Ezek a kis concertók az illető zenészek zenei portréit hivatottak megalkotni. Holger Gilbert-Jespersen (1890-1975) számára írt fuvolaverseny egy jó kedélyű, életvidám muzsikust jelenít meg.

A szólista szerepét ezúttal Seress Dóra játszotta ugyanis 2006-tól a Dán Nemzeti Kamarazenekar első fuvolistája. A szombathelyi születésű fuvolaművész egyik nemzetközileg elismert magyar előadóművész. 2001-ben például a Nemzetközi Prágai Tavasz Fuvolaversenyen 1. díjat kap, Japánban, a Kobei Nemzetközi Fuvolaversenyen 2. díját nyeri meg. 2004-ben szólistaként lépett fel a Bécsi Kamarazenekarral a Wiener Konzerthaus Mozart termében, a nemzetközi díjnyertesek sorozatában.

A dán zeneszerzőt, habár operaszerzőként is elismerték a Maskarade című darabja után nem szerzett több dalművet. Kísérőzenével azonban továbbra is foglalkozott. Az Ezeregyéjszaka egyik meséjére épített 1919-ben komponált Aladdin-szvit, melyből a hangversenyen részleteket játszottak, rendkívül összetett, tánczenét, kóruszenét, indulót stb. tartalmaz. Nielsent Bartókhoz hasonlóan a népzene is inspirálta. Talán ezzel magyarázható, hogy a keleti meséhez nem keleti zenei elemeket, hanem a dán népdalokat használt alapul.

Az est második felében az egyik zseniális és legjátszottabb klasszikus zeneszerzőnek, Wolfgang Amadeus Mozartnak három művét hallhattuk. A Betracht dies Herz (a legenda szerint) úgy született, hogy a 11 éves Mozartot egy szobába zárták ahol „a kottapapír és a kantáta szövege voltak csak a társai”. Salzburg hercegérsek így akart meggyőződni, hogy tényleg a fiú szerzi ezeket a műveket és nem az apja. A kantátából az angyal áriája részletet hallhattuk a híres Miah Persson svéd származású szoprán előadásában.

Szintén Miah Persson adta elő A Metastasio Ezio című librettójának a Misera, dove son koncertária részletét.

A koncert az úgynevezett Haffner szimfóniával zárult. Salzburg polgármestere, id. Sigmund Haffner többször is rendezett házában koncertet, melyeken többnyire Mozart is közreműködött. 1776-ban Haffner lányának, Maria Elisabethnek az esküvőjére készültek, Wolfgangot kérték meg, hogy írjon ünnepi zenét. A héttételes Haffner-szerenád (K 250) nagy sikert aratott. Mozart hat év múlva ismét „megrendelést kapott”, hogy ezúttal az ifj. Sigmund Haffner nemesi címének a megszerzése tiszteletére komponáljon. Ekkoriban azonban már Bécsben élt és sűrű elfoglaltsága közepette, gyakran csak éjszaka tudott komponálni. Mihelyt elkészült egy tétellel, azon nyomban Salzburgba küldte apjának. Később az egész művet visszakérte, hogy Bécsben előadassa, ekkor azonban a szerenádmuzsikában szokásos Indulót, valamint egy menüettet elhagyott belőle. Ilyen módon keletkezett négytételes D-dúr szimfónia (K. 385).

Az első tétel merész intenzív, ritmikával indul, a széles regiszterekben játszott főtéma állandóan jelen van. Ezt követi egy lassú, fönséges a bécsi szerenádokat idéző tétel és egy menüett. Végül a muzikológusok véleménye alapján az utolsó szintén gyors tétel a Szöktetés a Szerájból időbeni közelségére utal, mivel Ozmin híres „akasztófa-áriájának” témáját ismerhetjük fel benne. A Haffner-szimfónia nagy sikert aratott Bécsben, ahol – a kor szokása szerint – az első három tétel és a finálé közé sok más darabot (zongoraműveket, vokális zenét, improvizációt) iktattak be.

Színes, összetett koncerten vehetett részt Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége, amely valószínű, hogy még jobban erősíti a dán és magyar komolyzenei téren kialakult kapcsolatokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés