
A jogszabály szerint már tavaly emelni kellett volna a tanügyi dolgozók fizetését, ám ezt az akkori kormány elhalasztotta. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Tiltakozó akciókat terveznek a tanügyi szakszervezetek, miután a kormány jelezte: a pedagógusok bére nem nő a törvényben foglaltaknak megfelelően. Két szakszervezeti szövetség vezetője szerint nagy esély van arra is, hogy zárva tartanak majd az iskolák januárban, és nem zárják le a diákok jegyeit, mert a pedagógusok sztrájkkal készülnek tiltakozni a törvényes béremelés megtagadása ellen.
2021. december 20., 08:242021. december 20., 08:24
2021. december 20., 11:112021. december 20., 11:11
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) országos elnöke, Simion Hăncescu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, pénteken már tájékoztatták a kormányt arról, hogy január 3-a után nagy valószínűséggel sztrájkolni fognak az oktatási alkalmazottak, ezért
A tanügyi ágazat három legnagyobb érdekvédelmi szövetsége, a Spiru Haret, az Alma Mater és a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége az elmúlt héten közös közleményben jelentette be: december 20-tól, azaz hétfőtől a kormány és a prefektusi hivatalok székhelyei előtt szerveznek demonstrációkat, és a későbbiekben akár általános sztrájkot is hirdetnek, amennyiben a Ciucă-kabinet nem tér el eredeti szándékától, és 2022-ben a jelenlegi szinten tartja a tanügyi alkalmazottak fizetését.
Ez átlagban nettó 70 lejes emelést jelent tanáronként, amit sértőnek tart az FSLI elnöke. Szerinte a kormány bebizonyította, hogy az oktatás nem tartozik a kiemelt területei közé. Hangsúlyozta, hogy egy kezdő tanár nem tud havi 2200 lejből megélni.
Molnár Zoltán, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Maros megyei elnöke lapunknak kifejtette, azt remélik a tiltakozástól, hogy az egységes bértörvényben előírt összegeket megkapják jövőre.
Fotó: Gecse Noémi
A jogszabály szerint ugyanis már tavaly szeptemberben emelni kellett volna a tanügyi dolgozók fizetését, ám ezt az akkori kormány elhalasztotta. Idén szintén nem kaptak béremelést, a pénzügyminisztérium pedig jövőre be akarta fagyasztani a közalkalmazotti fizetéseket.
– tájékoztatott Molnár Zoltán. Hozzáfűzte, ezen kívül vannak pereik a fizetéspótlékokkal kapcsolatosan – például osztályfőnöki pénzek, érdemfokozatok –, amelyek arról szólnak, hogy a 2–3 évvel korábbi fizetésekhez mérik ezeket az összegeket. Bár júniustól úgy számolják, ahogy kell, de visszamenőleg meg kellene kapniuk a különbséget, mert rosszul számolták addig, és szeretnének egy országos döntést, amely alapján mindenki megkapja ezt a különbséget.
A kormány végül kerített annyi pénzt, ami jövőre egy 4 százalékos emelésre elég – az elvárt 16 százalékos helyett. A tervezetet ugyanis kiegészítették azzal, hogy 2022. január elsejétől a 2017/153-as számú kerettörvényben előírt alapbérek és a 2021. decemberi bérek közötti különbség egynegyedének megfelelő emelést biztosítanak. A szakszervezetek nem mondanak le a tiltakozó akciókról, hétfő délben a kormány épülete előtt fognak sztrájkőrséget állni a tanügyi alkalmazottakat tömörítő szervezetek képviselői.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
2 hozzászólás