Hirdetés
Hirdetés

Az előírt béremelést kérik a tanügyi alkalmazottak, iskolabezárás sem kizárt

A jogszabály szerint már tavaly emelni kellett volna a tanügyi dolgozók fizetését, ám ezt az akkori kormány elhalasztotta. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

A jogszabály szerint már tavaly emelni kellett volna a tanügyi dolgozók fizetését, ám ezt az akkori kormány elhalasztotta. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Tiltakozó akciókat terveznek a tanügyi szakszervezetek, miután a kormány jelezte: a pedagógusok bére nem nő a törvényben foglaltaknak megfelelően. Két szakszervezeti szövetség vezetője szerint nagy esély van arra is, hogy zárva tartanak majd az iskolák januárban, és nem zárják le a diákok jegyeit, mert a pedagógusok sztrájkkal készülnek tiltakozni a törvényes béremelés megtagadása ellen.

Hajnal Csilla

2021. december 20., 08:242021. december 20., 08:24

2021. december 20., 11:112021. december 20., 11:11

A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) országos elnöke, Simion Hăncescu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, pénteken már tájékoztatták a kormányt arról, hogy január 3-a után nagy valószínűséggel sztrájkolni fognak az oktatási alkalmazottak, ezért

a szünidő után lehet, hogy nem nyitnak ki az iskolák.

A tanügyi ágazat három legnagyobb érdekvédelmi szövetsége, a Spiru Haret, az Alma Mater és a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége az elmúlt héten közös közleményben jelentette be: december 20-tól, azaz hétfőtől a kormány és a prefektusi hivatalok székhelyei előtt szerveznek demonstrációkat, és a későbbiekben akár általános sztrájkot is hirdetnek, amennyiben a Ciucă-kabinet nem tér el eredeti szándékától, és 2022-ben a jelenlegi szinten tartja a tanügyi alkalmazottak fizetését.

Hirdetés

Az elégedetlenségük oka az, hogy a kormány a törvényben előírt 16 százalék helyett csak négy százalékkal emelné jövőre a pedagógusok bérét, a kisegítő személyzetnek pedig egyáltalán nem nő a fizetése.

Ez átlagban nettó 70 lejes emelést jelent tanáronként, amit sértőnek tart az FSLI elnöke. Szerinte a kormány bebizonyította, hogy az oktatás nem tartozik a kiemelt területei közé. Hangsúlyozta, hogy egy kezdő tanár nem tud havi 2200 lejből megélni.

Idén sem kaptak béremelést

Molnár Zoltán, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének Maros megyei elnöke lapunknak kifejtette, azt remélik a tiltakozástól, hogy az egységes bértörvényben előírt összegeket megkapják jövőre.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A jogszabály szerint ugyanis már tavaly szeptemberben emelni kellett volna a tanügyi dolgozók fizetését, ám ezt az akkori kormány elhalasztotta. Idén szintén nem kaptak béremelést, a pénzügyminisztérium pedig jövőre be akarta fagyasztani a közalkalmazotti fizetéseket.

Idézet
A 153-as törvény, még 2017-ből előírt egy bizonyos fizetésemelést, úgy, hogy minden évben osztanak egy negyedrészt; később az is bekerült, hogy 2020-ban kiadják az egészet, de 2020-tól nem adtak semmit. A tanügy irányába el vannak maradva ennek a növekedésnek felével, ez 16 százalékot jelentene, és ehhez még nincs is hozzászámítva ez a hatalmas infláció, ami van, és még ezután lesz az energiaárak elszabadulása miatt

– tájékoztatott Molnár Zoltán. Hozzáfűzte, ezen kívül vannak pereik a fizetéspótlékokkal kapcsolatosan – például osztályfőnöki pénzek, érdemfokozatok –, amelyek arról szólnak, hogy a 2–3 évvel korábbi fizetésekhez mérik ezeket az összegeket. Bár júniustól úgy számolják, ahogy kell, de visszamenőleg meg kellene kapniuk a különbséget, mert rosszul számolták addig, és szeretnének egy országos döntést, amely alapján mindenki megkapja ezt a különbséget.

Csak négy százalék a 16 helyett

A kormány végül kerített annyi pénzt, ami jövőre egy 4 százalékos emelésre elég – az elvárt 16 százalékos helyett. A tervezetet ugyanis kiegészítették azzal, hogy 2022. január elsejétől a 2017/153-as számú kerettörvényben előírt alapbérek és a 2021. decemberi bérek közötti különbség egynegyedének megfelelő emelést biztosítanak. A szakszervezetek nem mondanak le a tiltakozó akciókról, hétfő délben a kormány épülete előtt fognak sztrájkőrséget állni a tanügyi alkalmazottakat tömörítő szervezetek képviselői.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
Hirdetés