
Csak az óvodások és kisiskolások maradhatnak otthon január 9-éig, a többiek már január 3-án visszatérnek az iskolapadba
Fotó: Haáz Vince
Az oktatási minisztérium a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett október végi kényszerszünet miatt döntött úgy, hogy egy héttel lerövidíti az öt-nyolc osztályosok, illetve a középiskolások téli szünetét. Így ők január 10-e helyett január 3-án térnek vissza az iskolapadokba. Ez azonban nem tetszik a szülőknek, akik a téli szünidő január 9-éig történő meghosszabbítását kérik egy online indított aláírásgyűjtéssel.
2021. december 23., 10:002021. december 23., 10:00
2021. december 23., 10:202021. december 23., 10:20
A legutóbbi miniszteri rendelet szerint csak az óvodai és elemi oktatásban részt vevő gyerekek téli vakációja tart január 9-éig, a többiek csak január 2-áig maradhatnak otthon, habár az eredeti tanterv szerint minden diáknak járt volna a január 9-éig tartó téli szünidő.
Online indított petíciójukat szerda délutánig mintegy 130 ezren írták már alá. Összesen 200 ezer szignóra számítanak, sőt kérelmüket eljuttatják az oktatási szaktárca illetékeseihez is.
Azt kérik a szülők, hogy az oktatási minisztérium vegye figyelembe a gyerekek szabadidőre, pihenésre és koruknak megfelelő játékidőre vonatkozó jogait, amelyet az ENSZ által 1989-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezmény biztosít. Többek között azt is megfogalmazzák benne, hogy sok családban van két vagy több gyerek, akik más-más iskolai szakaszban vannak, így megnehezíti a család hétköznapjait az, ha az egyik gyerek egy héttel hamarabb tér vissza az iskolapadba. Továbbá sokan már lefoglalták és előleget fizettek a téli vakációban esedékes utazásokra, de ha a gyerek visszatér az iskolába, le kell mondaniuk az utazást.
– írják még a petíció megfogalmazói.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) vezetője, Vass Péter is egyetért a szervezete nevében azzal, hogy más megoldást kellett volna eddig találni, amivel a diákok pótolni tudják a kényszervakáció miatt elmaradt tananyagot.
– fogalmazta meg a magyar középiskolások szövetségének vezetője. Hozzáfűzte,
December 24-én kezdődik el a téli szünet, de az iskolák maguk dönthették el, hogy behívják-e a tanulókat a december 23-i tanórákra vagy sem, ezért sok intézmény döntött amellett, hogy már csütörtöktől nem kell iskolába menniük a diákoknak.
Fejlemény
Az oktatási miniszter szerdán elutasította a 130 ezer személy által aláírt petíciót, hogy hosszabbítsák meg a téli szünidőt. Sorin Cîmpeanu közölte, az elmúlt időszakban nagy mértékűvé vált a diákok lemaradása, ezt pedig kizárólag tanítással lehet bepótolni, nem pedig szabadnapokkal. Mint rámutatott, az iskolai év szerkezetét már leszögezték korábban a szülők és diákok képviselőivel együtt, és nem fognak módosítani azért sem, hogy változatlan maradhasson az érettségi és kisérettségi időpontja.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
2 hozzászólás