Több mint ezer méter magas sziklahegy csúcsán pihennek Erdély egyik legrégebbi várának romjai. Bálványosvár évszázadokkal ezelőtt az Apor család otthona, az ősi magyar pogány vallás jelképe volt.
Több évtizedes zenei múlttal rendelkező „veteránok” és tehetséges fiatalok alkotják a Rust Projekt együttest, amelynek tagjai saját bevallásuk szerint „szívüknek kedves zenét játszanak leporolva, kicsit talán újragondolva, élőben, hangszereken, háttérsávok nélkül. Csak az emberek és a zene.”
Ezúttal nem versenyzőként, hanem zsűritagként vehetek részt a Székely Csürke Ki Mit Süt műsorban, és nagyon várom, hogy lássam, milyen kreatív és egyedi ételekkel lepnek meg minket a versenyzők” – mondta Pásztori István.
A korondi madárkertben egyáltalán nem számít az, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb, a turisztikai látványosság a maga egyszerűségében minden látogatót lenyűgöz.
A Sepsiszéki Nagy Balázs és családja által a csinódi kertjükben pontosan tíz évvel ezelőtt építtetett kápolnához zarándokok százai érkeztek Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén.
A bécsi Schönbrunn és a párizsi Versailles méltó párja a fertődi Esterházy-kastély. Az épületegyüttes jellegzetes barokk szerkezete, a környezettel való ilyen forma kapcsolattartása lenyűgöző.
A Gyergyói Hoki Klub győzelmével ért véget a hétvégén a Sepsi Arénában megrendezett román jégkorongbajnokság négyes döntője. A Székely Sport csapata a helyszínen járt, videós összefoglalóval meséljük el az eseményeket.
Melyek azok a videójátékok, amelyek kihagyhatatlannak számítanak a jelenlegi konzolgenerációban? Új sorozatunk első részében a God of War Ragnarök és a Horizon: Forbidden West játékokat mutatjuk be.
Felső–Háromszék Szentföldként aposztrofált részének erős bástyája a kézdiszentléleki római katolikus templom, amely ugyan csak az 1332-es pápai tizedjegyzékben szerepel első ízben, de az alapjait korábban lerakhatták.