Hamarosan elkészül a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi partszakaszán elképzelt sétány megvalósíthatósági tanulmánya, februárban pedig lehetőség nyílik anyagi forrásokért pályázni a kivitelezés érdekében.
A képviselő-testület elfogadta ugyan a Székelyudvarhelyen elképzelt uszoda megvalósíthatósági tanulmányát, ám egyúttal az is elhangzott, hogy nagyméretű létesítményről lévén szó, gondok lehetnek a későbbieken a fenntarthatósággal.
Weinstock Ernő 1940 és 1944 között készült észak-erdélyi fotográfiáiból, képeslapjaiból nyílt fotótárlat szerdán a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. A felszólalók a Kárpát-medencei magyar örökség fontosságát hangsúlyozták.
Hetvenhat elhagyott autót szállítottak el, a megszokottnál több házaló csaló esetében jártak el, de még egy öngyilkossággal fenyegetőző fiatalnak is segítettek a székelyudvarhelyi helyi rendőrség munkatársai az elmúlt évben.
Megkapta a támogatást a szentegyházi önkormányzat, hogy kiterjessze a gázhálózatot Homoródfürdőre, ám a nyertes projektből csak elképzelései felét tudja megvalósítani.
Harminc év után költözött haza Magyarországról Etéd község új polgármestere, Lőrinczi Pál, aki függetlenként nyert, ám egyelőre nem jelent gondot együttműködnie a tizenegy tagú RMDSZ-es és két tagú szociáldemokrata párti önkormányzati képviselővel.
Képekbe zárt haza címmel nyílik fotótárlat szerdán a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Weinstock Ernő 1940 és 1944 között készült észak-erdélyi fotográfiáit állítják ki.
Van ugyan ásványvíz Homoródfürdőn, de annak nagymértékű kitermelése negatív hatással lehet a meglévő forrásokra. Éppen ezért alternatív megoldást kell találni a településen tervezett wellnessközpont üzemeltetésére.
A gerincvezetékét kiépítették ugyan az Oroszhegyet, Székelyszentkirályt és Tibódot érintő szennyvízhálózatnak, ám a rendszer beüzemelése majdnem húsz éve várat magára. Erre nyílt lehetőség egy pályázat nyomán.
Leghamarabb a csereháti bölcsőde megépítése kezdődhet el abból a négy tervből, amelyek megvalósítása érdekében az Országos Beruházási Társasággal (CNI) működik együtt Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Automata defibrillátorokkal lett gazdagabb a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség eszköztára a Rotary Club helyi szervezetének köszönhetően. Összesen 23 700 lej értékű eszközökről van szó.
Szennyvíz- és gázvezeték-hálózatokat építenek ki, korszerűsítik a régi községházát, de számos utcát is leaszfaltoznának Oroszhegy községben. Kovács Árpád, tavaly megválasztott polgármester teljes erőbedobással látott munkához.
Szinte mind a hat, felújítás alatt lévő utcában leterítették már a kopóréteg aszfaltot is Szentegyháza nagyfalusi részén, így idén már csak viszonylag egyszerűbb munkálatokat kell elvégezni. A legfontosabb az esővíz-elvezető rendszer kijavítása.
Több utca felújításáért pályázott a székelyudvarhelyi önkormányzat az Anghel Saligny programban, ám egyelőre egyik kivitelezése sem kezdődhetett el. Van, ahol tervmódosításokra, más esetben területek kisajátítására van szükség.
Zajlik a legtöbb adótartozással rendelkező székelyudvarhelyi cég eladása, így csak az eljárás befejeztével fognak törleszteni. A természetes személyek közül a legtöbben a járműadók befizetésével vannak elmaradva, ám ennek is megvan az oka.
Vadászat híján megnőtt az őzállomány a Csereháton és a Budváron lévő erdőkben – több egyed is bemerészkedik a székelyudvarhelyi házak közé. Emiatt közúti balesetek is történtek az elmúlt időszakban.
Jobb hátsó lábán sérülhetett meg az a medve, amely kedden éjszaka járt a székelyudvarhelyi Hunyadi János és II. Rákóczi Ferenc utca kereszteződésében lévő benzinkútnál. A vadászok nem találják a különösen veszélyes nagyvadat.
Még zajlik a Fenyéd és Szejkefürdő között elképzelt elkerülő út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése érdekében meghirdetett közbeszerzési eljárás. Ám egy óvás miatt nem valószínű, hogy sikeres lesz az eljárás.