A 2010/263-as törvényt módosító javaslat értelmében minden, különleges munkakörülmények között ledolgozott évért négy hónappal csökkentik a teljes nyugdíjra jogosító korhatárt.
Befejeződött a beszerzési eljárás az újszülöttosztályokra szánt inkubátorokra, amelyekkel 140 szülészetet fognak felszerelni, jelentette be kedden tartott sajtótájékoztatóján, a kormány megbuktatása nyomán menesztett egészségügyi miniszter.
A 2020-as évtől kezdődően az inflációnak megfelelő mértékben nő a gyermeknevelési pótlék - az erről szóló törvénytervezetet kedden fogadta el a képviselőház, döntő házként.
Csökkentett árú jegyeket kínál a TAROM keddtől vasárnapig több, Bukarestből jórészt európai városokba repülő járatra azok számára, akik 2019. november 1-je és december 14-e, illetve 2020. január 11-e és március 31-e között utaznának.
A globálisan mért hőmérséklet-emelkedésnél jóval magasabb a mért szám a Földközi-tenger térségében, ahol az 1,1 Celsius fokos átlaghoz képest 15 Celsius fokos hőmérséklet emelkedés figyelhető meg.
Az RMDSZ nem ad biankó csekket egyetlen kormánynak sem - erről tájékoztatta kedden Klaus Johannis államfőt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az alsóház mandátumigazoló bizottsága kedden hagyta jóvá a cserét. Goga elvesztette mandátumát, miután jogerősen elítélte a legfelsőbb bíróság.
A Versenytanács beüzemelte kedden az élelmiszerár-összehasonlító portált, amely lehetőséget teremt az ország 1.700 üzletében forgalmazott több mint 30.000 élelmiszeripari termék árának összehasonlítására.
A szülői tanács szerint nem minden család ünnepli a halloweent, ezért döntöttek így. A katolikus iskola egy intézményben működik a nem felekezeti Pirniehall Általános Iskolával, ahol a gyermekeknek megengedik, hogy jelmezbe bújjanak.
A férfi a közösségi médiáról gyűjtötte össze a popsztár fotóit, melyeket felnagyított. A zaklató tanulmányozta a képeket, majd a Google Utcakép-alkalmazás segítségével kinyomozta, hogy hol él, és melyik vasútállomást használja a fiatal nő.
Elképzelhető, hogy még ezen a héten megállapodásra lehet jutni Nagy-Britanniával uniós tagsága megszűnésének (Brexit) részleteit rögzítő dokumentumról - jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Állami kitüntetésben részesíti Klaus Johannis államfő Románia női asztalitenisz-válogatottját a nantes-i Európa-bajnokságon elért eredménye elismeréseként.
Súlyos sérülésekkel került kórházba hétfő este egy 56 éves férfi, akit medve támadott meg a Brassó megyei Felsőkomána (Comăna de Sus) település egyik esztenáján.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke továbbra is több biztosjelöltre vár javaslatot attól a három országtól, amelynek még nincs kijelölt uniós biztosa.
Szerdán éjfél után egy perccel elkezdjük utalni az idei mezőgazdasági támogatás előlegét - közölte hétfőn Petre Daea. A tárcavezető szerint 400 ezer kérés teljesítésére már felkészültek.
A Caladan Oceanic vezetésével 14 év után újra emberes merülést hajtottak végre a roncsnál.
Mintegy 20 milliárd forinthoz juthat 4929 székelyföldi gazdálkodó a gazdaságfejlesztő program pályázatain a marosvásárhelyi Pro Economica Alapítvány döntései alapján.
Tizenhárom rendőrt öltek meg, és kilencet megsebesítettek ismeretlen fegyveresek, kelepcébe csalva őket a nyugat-mexikói Michoacán államban, ahol drogkartellek tevékenységével hozzák összefüggésbe ez elmúlt hónapok megszaporodott erőszakcselekményeit.