Bölönben lassan beérnek egy 2018-ban elindított pályázatnak az eredményei, melynek köszönhetően számos helybéli részesülhetett szakmai képzésben, ugyanakkor több tucatnyi vállalkozó szellemű bölöni lakos kaphat jelentős anyagi támogatást üzlete beindításához.
2019. október 04., 00:402019. október 04., 00:40
A pályázat eredményeiről Sikó Imre polgármester és Gáj Rozália projektkoordinátor tájékoztatott. Elmondták, hogy a bukaresti Amfiteátrum Egyesülettel, valamint a helyi Bölöni Farkas Sándor iskolával közösen lebonyolított pályázat célcsoportját 600 bölöni és bölönpataki személy képezi, a szándék az, hogy azok életkörülményein javítsanak, szakmai képzésben részesítsék őket, aki pedig vállalkozásba kezdene, azt támogassák.
Megtudtuk, hogy nyolc különböző szakterületen kezdődnek hamarosan a felnőttképzések, például a turizmus avagy a különböző szolgáltatások területén. Így például szakácsnak, fodrásznak, panziós munkásnak is kitanulhatnak az érdekeltek. Októberben indulna a vállalkozásfejlesztési képzés, melyre 75 olyan személyt válogattak ki, akiknek megvan a 12 osztályos végzettségük. Azt remélik, hogy a kiszemeltek közül kerül legalább 35 olyan vállalkozó szellemű egyén is, aki kész lesz a képzés után konkrétan is belevágni a dolgok közepébe, vagyis vállalkozást indítani. A vállalkozói kedvet egyénenként 25 ezer euróval stimulálnák. A feltétel az, hogy Bölönben, és ne máshol vállalkozzon az illető.
A pályázat társadalmi szegmense sem elhanyagolható, 55 olyan házat újítanak fel a nyert pénzből, melyek szociális gondokkal küzdő családok tulajdonát képezik. Ezeket már kiválasztották, hamarosan megejtik a közbeszerzést is a felújítási munkálatokra. Nem maradt ki a társadalmi jólétet célzó pályázati intézkedésekből az egészségügy sem. A Mátis Rozália doktornő vezette háziorvosi rendelő komoly orvosi műszerekkel, EKG-val, defibrillátorral és vérnyomásmérővel gazdagodott, fiataloknak családtervezési tanácsadást tartottak, a terhes anyákat tanácsokkal látták el.
– Nagy dolog, hogy egy falusi rendelő ilyen gépekkel legyen felszerelve – mondta elégedetten a doktornő.
A felnőttképzésen résztvevők nemcsak helyben tanulhatnak, de tapasztalataikat tanulmányutakon is gazdagíthatják: nemrég Gorj megyében töltöttek egy hétvégét, kétszer jártak már Bukarestben is.
Ugyancsak a pályázat keretében került sor júliusban Bölönben egy ún. környezetbarát napra, november elején pedig újabbat tartanak: szándékuk, hogy a bölöni közterületekre gyümölcs- és más facsemetéket ültessenek, az akcióba az erdészetet is bevonnák. A 150 gyermek és 450 felnőtt személy bevonásával zajló projekt még két évig, 2021-ig tart Bölönben.
A bölöniek nem maradtak le a LEADER-program második pénzügyi ciklusának vidékfejlesztési támogatásáról sem: ezúttal földgyalura és vízszivattyúra pályáztak sikeresen.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!