Vadakról, vadászatról

Ha vadászatról, vadászokról esik szó, kívülálló vajmi keveset tud a témához hozzászólni. Vadásztörténeteket ugyan mindenki hallott, azt is tudjuk, hogy Háromszéken sok a medve, ám a vadgazdálkodás mikéntjéről, annak mindennapi problémáiról, a vadásztársaságok hétköznapjairól kevés nyilvános szó esik. Ezt az űrt próbálta pótolni nemrég a székelyszáldobosi Román Richárd vadásztechnikus, aki a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete, valamint Erdővidék Múzeuma meghívásának eleget téve tartott előadást Baróton A vadászat mint életforma címmel.

A fiatal vadásztechnikus kezdetben az ősidők vadászatáról beszélt, elmondva érdekességként, hogy annak idején az ősemberek, mindamellett, hogy élelemszerzés céljából vadásztak, e tevékenységnek köszönhetően a fejlődés útjára indítottak sok mindent: a vadászott állatokat ábrázoló első barlangrajzok révén például a művészeteket, de nem kérdéses az sem, hogy őseink, a vadászat által a beszéd, a tánc, a harci eszközök és egyáltalán a civilizáció fejlődésének útjait egyengették.

– A vadászatról a 18–19. századtól kezdve már mint sportról beszélhetünk, napjainkban pedig a vadállomány egészséges szelektálásának szükséges tevékenysége – fogalmazott.

Kitért arra, hogy a vadak által okozott károk sem mai keletűek. Mint hangoztatta, az első vadkárokkal már tizenegy-tizenkétezer évvel ezelőtt szembesültek az ősemberek, miután első háziállataikat a vadak széttépték. Akkor persze még nem merült fel a kártérítés lehetősége, mely kártérítést, mint hangoztatta, manapság egy kiskapukkal teli törvény szabályoz.

– Sokan már nem is jelentik a károkat. Megesett, hogy helytelen típusnyomtatványra hivatkozva utasították vissza a gazdák kérelmét, de a leggyakoribb az, hogy az aktákat addig forgatják, teszik-veszik, míg elmegy az emberek kedve a kárigénytől – mondta.

Megjegyezte, a vadkárokat a minimálisra próbálják csökkenteni, a gazdákkal is együttműködnek, vadföldeket is fenntartanak, de ha a sok uniós pénzből még több etetőhelyet létesítenének a vadaknak, akkor még jobb lenne.

– Sok vadkár írható nemcsak az elszaporodott medveállomány, de a farkasok számlájára is. Románia az egyetlen ország, amelyben semmilyen nagyragadozót nem szabad lőni. Magyarországon a vadgazdálkodás, Romániával ellentétben, milliárdokat hoz az ország gazdaságának, ám a két ország vadgazdálkodása közötti óriási különbség nem csak ebben nyilvánul meg. Ott megjelenik számos vadászújság, a vadászok tartják egymással a kapcsolatot, tudnak egymás dolgairól, nálunk viszont semmit nem tudunk – állapította meg.

Ismertette végül a vadászat formáit, beszélt a vadászok szokásairól, azok felszerelését is szemléltette, és arról is szólt, miként válik vagy válhat manapság valaki vadásszá Romániában.
– Ami, mindamellett, hogy nem olcsó mulatság, felelősségteljes foglalkozás, a baj csak a vadgazdálkodással van, az régebb sokkal komolyabb volt, mint manapság – összegzett.