Újabb sportolási lehetőség nyílik a sepsiszentgyörgyiek előtt, ezúttal azokat célozzák meg, akik soha nem mozogtak, nem szaladtak, de szeretnének kimozdulni a tévé elől, a kanapéról.
2019. október 01., 00:222019. október 01., 00:22
Októbertől indul a maraton, mely nem igazi maratont jelent, hanem küzdelmet az idővel és a szervezettel, ugyanis olyanokat várnak a csapatba, akik soha nem futottak, de eltökélt céljuk, hogy lefutnak legalább 5 kilométert. A Com’on and run kezdeményezői Birtalan Csanád és Magyarosi Orsolya, azt a célt tűzték ki, hogy megmozgatnak mindenkit, aki eddig csak szeretett volna futni, de nem tette meg.
„Teljesen kezdő futókat várunk, akikkel hat hét alatt, egy edzéstervet teljesítve eljutunk oda, hogy öt kilométert teljesítsenek. Szeretnénk meghonosítani a futást Sepsiszentgyörgyön, elsősorban a parkban, ugyanis nálunk nem jellemző. Más városokban rengetegen szaladnak a parkokban, ezt kellene bevezetni Sepsiszentgyörgyön is” – magyarázta Birtalan Csanád.
Magyarosi Orsolya olyan edzéstervet állított össze, amely a nulláról készíti fel a résztvevőket odáig, hogy sérülésmentesen tudjanak szaladni. Mindenki a saját szervezetének megfelelő tervet kap, annak érdekében, hogy sikeres legyen az edzés, ugyanis van olyan eset, amikor ellenjavallott a futás, először rá kell készíteni a szervezetet.
Az első közös edzést október 12-én reggel 8 órakor tartják a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park felső sétányán, ekkor mutatják be a tervet, bemelegítéssel, nyújtással kezdenek, majd sétával és kevés futással folytatják.
A szervezők 30 résztvevővel számolnak, ők kulacsot és pólót is kapnak ajándékba, ma még lehet jelentkezni. Akik végigcsinálják az edzéstervet és teljesítik az öt kilométert, különböző ajándékokat kapnak majd a szervezőktől.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!