Újabb humanitárius katasztrófával fenyegetnek a szíriai műveletek

Az Európai Uniónak hangsúlyoznia kell, hogy a civil lakosságot is súlyosan veszélyeztető észak-szíriai török katonai műveletek destabilizálják a régiót, és újabb komoly humanitárius katasztrófával fenyegetnek – jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter.

Székely Hírmondó

2019. október 14., 13:592019. október 14., 13:59

A miniszter kiemelte, már eddig is ezrek menekültek el otthonaikból.

„Látni kell, hogy az ilyen műveletek az Iszlám Állam ismételt megerősödéséhez vezetnek, amelyet minden eszközzel meg kell akadályozni” – fogalmazott.

A katonai offenzíva jelentősen hátráltathatja az ENSZ által támogatott békefolyamat kimenetelét, ami nem csak a régió, de Európa biztonságát is veszélyezteti. Az uniónak ismételten és nagyon határozottan hangsúlyoznia kell Törökország felelősségét a kérdésben, ugyanakkor fontos az is, hogy a szoros párbeszéd folytatódjon a felek között – hangsúlyozta a német külügyminiszter.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter hangsúlyozta: az Európai Uniónak nagyon határozottan el kell ítélnie a Szíria észak-keleti részén vezetett török offenzívát, és fel kell szólítania Ankarát, hogy állítsa le a támadásokat. Emellett közös álláspontot kell kialakítania a törökországi fegyverexport leállításáról is.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a török offenzíva újraéleszti a területen 2012 óta tevékenykedő terrorszervezetet, amely már az elmúlt napokban több helyszínen is robbantásokat hajtott végre. A lakosság körében újra jelentkező félelem következtében mintegy 130 ezren indultak útnak menedéket keresve – emelte ki.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy az EU külügyminiszterei hétfői ülésükön döntsenek a fegyverszállítmányok leállításáról Törökországba. Előremutatónak nevezte, hogy ezt Németország, Franciaország, Hollandia, Finnország és Svédország már bejelentette.

„Azt is tudjuk, ha Ankara nem kap fegyvereket Európából, más forrásai is vannak, hogy fegyvereket szerezzen katonai műveletihez” – figyelmeztetett.

A luxemburgi külügyminiszter a török offenzívát bűncselekménynek nevezte, továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a szíriai beavatkozás más NATO-országokat is háborúba sodorhat, ha Szíria, vagy szövetségesei ellenoffenzívát indítanak Törökországgal szemben, és Ankara ez esetben kéri a katonai szövetség alapító szerződésének kollektív védelmet lefektető 5. cikke alkalmazását.

Didier Reynders belga védelmi és külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió a nemzetközi közösséggel együtt elegendő nyomást tud gyakorolni Törökországra az offenzíva azonnali leállítására. Véleménye szerint az uniós külügyminisztereknek fegyverembargó bevezetése mellett kell dönteniük, de más szankciós eszközöket is kilátásba kell helyezniük az ENSZ által támogatott békefolyamat érdekében.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én támadta meg a kurdokat Északkelet-Szíriában, állításuk szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. Ankara célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahova a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.

A szíriai hadsereg bevonult hétfőn Tabkába és Rakkába, valamint több környező faluba a szíriai kurdok és Damaszkusz megállapodásának megfelelően – jelentette a szíriai állami média.

A szíriai kurdok és a damaszkuszi kormány vasárnap állapodott meg arról, hogy a hadsereg alakulatokat küld a török határ menti térségbe, hogy segítsen a Szíriai Demokratikus Erőknek (SDF) a török offenzíva megállításában. A megállapodás is úgy szólt, hogy a csapatvezénylés már hétfőn megkezdődik.

A tárgyalások az SDF és a szíriai kormány között egy szíriai orosz támaszponton kezdődtek el, orosz védnökséggel.

A kurdok 2017-ben hetekig harcoltak az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet ellen, hogy visszafoglalják Tabkát, ahol egy légitámaszpont is van, illetve a közeli víztározót.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat értesülése szerint a szíriai hadsereg Aín-Issza településre is bevonult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust