
Románia három darab, egyenként hat harci drón távirányítását ellátó, Bayraktar TB2-es típusú pilóta nélküli repülőgép-rendszert tervez beszerezni - közölte csütörtökön a G4Media.ro hírportál.
2022. szeptember 01., 12:202022. szeptember 01., 12:20
A védelmi minisztérium augusztus elején kért előzetes jóváhagyást a parlamenttől a beszerzési eljárás elindításához. Az indoklásban a tárca az ország a NATO-ban Romániára háruló védelmi feladatok teljesítésére és az ország 2040-ig tartó haderőfejlesztési céljainak megvalósítására hivatkozik.
A szerződés áfa nélküli értéke 300 millió dollárra tehető, ami nemcsak a 18 drón és az irányításukra szolgáló rendszerek beszerzését, hanem a telepítésük logisztikai költségeit, valamint a kezdeti kiképzés árát is magába foglalja.
A G4Media felidézte: a Bayraktar drónokat gyártó cég tulajdonosa Recep Tayyip Erdogan török elnök veje és az ő családnevét viselik az ukrajnai háborúban hírnevet szerzett pilóta nélküli repülők. A lap úgy tudja: a nagy hatótávolságú pilóta nélküli harci gépek vételára egymillió dollárnál kezdődik, felszereltségük függvényében pedig beszerzési költségük 5 - 5,5 millió dollárig emelkedhet, de így is olcsóbbak, mint az amerikai gyártmányú drónok.
(MTI, fotó: wikipedia.org)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!