
A romániai áruszállítási ágazatban legalább 30 ezer hivatásos sofőrre lenne szükség. A kamionsofőrök hiányát elsősorban az okozza, hogy a járványügyi lezárások feloldása után nagymértékben megnőtt a szállítandó árumennyiség – mutat rá a profit.ro. Háromszéki szakértőktől megtudtuk, hogy a fiatalok fele, miután megszerzi a jogosítványt és szakmai bizonylatot, azonnal külföldön keres kamionvezetői állást. Itthon kiszámítható munkabeosztással és a biztonság szavatolásával lehet megtartani a sofőröket.
2022. március 16., 00:122022. március 16., 00:12
A Transport Academy alapítója, Decebal Popescu szerint Romániában 35 ezer szállítási vállalkozás tevékenykedik, és ezek mintegy 200 ezer személyt foglalkoztatnak, beleértve sofőröket, szállításszervezőket és irodai alkalmazottakat. A szállítási ágazatban 30 ezer szakemberre lenne még szükség. A romániai gazdaságban jelentős a szállítási ágazat szelete, hiszen a nemzeti bruttó termék (GDP) 7 százalékát teszi ki.
Romániában egy hivatásos gépkocsivezető havonta megkeresi a nettó 2200 eurót, ám sok áldozatot kell meghozni, ami miatt nem mindenki számára vonzó a hivatás. Fokozza a hazai vállalkozások munkaerő hiányát, hogy a többi európai országban is hasonló gondokkal küzd az ágazat, ezért elcsábítják a munkaerőt. Decebal Popescu szerint probléma, hogy a hazai vállalatok be kellene fektessenek számítógépes programokba, mérő- és ellenőrzőműszerekbe ahhoz, hogy minden megrendelő elvárásának eleget tudjanak tenni.
A háromszékiek fele külföldön vállal munkát
„Évekkel ezelőtt, ha egy szállítási vállalat vezetője a parkolóban feldobott egy kocsikulcsot, nyolcan ugrottak érte. Ma, ha valaki felmutat egy hivatásos gépkocsivezetői szakmai bizonylatot, nyolc cég ugrik érte” – érzékeltette a helyzetet Dobra Csaba. A sepsiszentgyörgyi Doma Drive autósiskola tulajdonosa szerint megyénkben minden hónapban folyamatos az érdeklődés a C+, E és a D kategóriás gépjárműi jogosítvány megszerzésére, ami tehergépkocsi, illetve autóbusz vezetésére jogosít fel.
Ezekben a kategóriákban jó az átmenési arány – százból átlag tízet vágnak el –, mivel ezek a tanulóvezetők többnyire már rendelkeznek B kategóriás jogosítvánnyal, tehát nem idegen számukra a forgalom. A sikeres sofőrvizsga után a szakmai bizonylatot is megszerzik, ám a végzősök fele külföldre szerződik, állítja Dobra Csaba, aki szerint sokan eleve külföldről jönnek haza, csak azért, hogy elvégezzék a sofőriskolát és letegyék a szakvizsgát, mert már van munkahelyajánlatuk külföldről. Az a tapasztalat, hogy azok maradnak itthon, akiknek megszűnt a korábbi munkahelyük, ám családjukat, gyermekeiket nem szeretnék itthon hagyni, ezért átképzik magukat kamionsofőrnek, és megpróbálkoznak a fuvarozással.
Kiszámítható munkabeosztás kellene
Böjte Gábor, egy sepsiszentgyörgyi szállítási vállalkozás tulajdonosa elmondta: évek óta ugyanazokkal a munkatársakkal dolgozik, kevesen cserélődnek. Úgy véli, a fuvarozó cég el kell jusson oda, hogy kényelmes megrendelései legyenek, vagyis egy-két hetente ugyanoda kelljen szállítani, így a sofőrök megismerik az útvonalat és körülményeket. „Ha tudják, hogy vasárnap este elmennek, és kedden már itthon vannak, és egész héten szabadok, akkor nem váltanak munkahelyet” – vázolta Böjte Gábor, aki szerint a fiatal pályakezdőkkel fordul elő, hogy „ész nélkül nyomják a gázpedált, és nem gondolnak a holnapra, illetve gyakrabban váltogatják a munkahelyeket, mert abban bíznak, hogy jobb lesz, ám a betanulás időszakát nem lehet megspórolni, mert minden szállítási cégnek megvannak a sajátosságai” – állapította meg a sepsiszentgyörgyi vállalkozó.
Fotó: depositphotos.com
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!