Szembekötősdi

Amennyire rühelltem a matematikát az iskolában, annyira rájöttem, felettébb hasznos a számokat megfigyelni, amikor az élet kucifántosságai migrént okoznak nekünk, kisembereknek.

Zubreczky Antal

2017. június 08., 00:232017. június 08., 00:23

Amennyire rühelltem a matematikát az iskolában, annyira rájöttem, felettébb hasznos a számokat megfigyelni, amikor az élet kucifántosságai migrént okoznak nekünk, kisembereknek.

Az amerikai elnök első komoly külföldi turnéját Szaúd-Arábiával kezdte. Köztudottan demokratikus ország, ahol nők, melegek, mindenféle kisebbségek álmukban is hálát rebegnek, hogy volt kiváltságuk ott megszületni; azért gondolom, mert sem az Európai Parlament, sem az Amnesty International nem berzenkednek az olajmágnás sejkek rendszere ellen.

„Különösen boldog nap volt” – összegezte Donald Trump, amit köznapi nyelvre úgy fordítanak, hogy 110 milliárd dollár értékű fegyvert ad el Amerika az arab államnak, ám összesen 380 milliárdos üzletről kötöttek szerződést; mennyire civil célt szolgál a fennmaradó 270 milliárd, csak sejteni lehet, tudván hogy például a NASA egy lyukas centet sem kap olyan kutatásra, amelynek nincsen katonai jellegű alkalmazása is. Szóval 110 milliárdból védik magukat a szaúdiak, akiket eddig a kutya sem támadott meg. Összehasonlításként a híres dubai Burj Khalifa, a világ legmagasabb épülete (828 méter, 163 emelet) másfél milliárd dollárba került. Románia az idén rekordnak számító 17 milliárd eurónyi szociális kiadásból lát el minden rászorulót. A Soros-terv szerint Európa évente egy millió bevándorlót kellene befogadjon. Hogyha három milliót számítunk, három év adagját, a százmilliárdos szaúdi fegyvervásárlásból mindegyik potenciális idejövő kaphatna 3333 dollárt, amivel szépen megalapozhatná az életét ott, ahol van, nem kellene a szegénységre hivatkozva útnak induljon. De erről szó sem lehet. A szíriai polgárháború legszörnyűbb napjaiban a szaúdiak leszögezték, egyetlen szíriai sem teszi be oda a lábát, viszont készek kétszáz milliót adni nekik mecsetépítésre. Hol? Ugye kitalálta az olvasó: Németországban.

Az ember úgy van felépítve, hogy egy szerv hiányos működését más szervek kompenzálják egy kis pluszmunkával. Homérosz, Milton vakon írtak remekműveket, Beethoven süketen komponált, mint senki más, Stephen Hawkingot gépek tartják életben, de az esze vág. Aki viszont nem akar látni, sem hallani, az nem is fog. Amíg aztán egy napon káprázik a szemünk és belecsendül a fülünk, de már késő lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés