Sokarcú művész volt

Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadóban Hegedűs Ferenc helyi vállalkozó, kultúramecénás és a házigazda kulturális intézmény szervezésében nyitották meg Balási Csaba fotóművész In Memoriam Kosztándi Jenő című kiállítását.

barni

2022. március 16., 00:302022. március 16., 00:30

A LauDo zenekar néhány tagjának produkciója által keretbe foglalt eseményen szép számban megjelent közönséget Józsa Irén nyugalmazott magyartanár köszöntötte. „Azért gyűltünk össze, hogy köszöntsük Balási Csaba fotóművészt és Kosztándi Jenőt. A képeket nézve az az érzésem támadt, hogy utóbbi mindjárt megszólal, mond nekünk egy viccet, valami kedveset. Biztos vagyok benne, hogy odafentről nagyon örül, hogy ilyen sokan itt vagyunk!”, vélte.


A tárlat anyagát méltató dr. Deák Ferenc Loránd művészettörténész, a néhai művész barátja visszaemlékezésében hangsúlyozta, amint az a kiállítás képein is látható, Kosztándi Jenő rendkívül sok-arcú ember volt, aki rengeteget mókázott, ám elvárta, ha bárki bármit csinál, azt komolyan tegye. A 2017-ben elhunyt művész mindennapjainak elengedhetetlen részét képezték a rituálék, az emberi kapcsolatok ápolása, ahogy a játék és pajkosság is. „Ahogy végignézzük arcának sok rezdülését, változását, amit Balási Csaba nagyon szépen megörökített, azt láthatjuk, hogy ott van az elragadtatott gyerekes naivitás, kíváncsiság, kikacsintás. Az a típus volt, aki jókedvre derítette a járókelőket, mindenkihez volt egy jó szava. Benne volt az életigenlés, ahogy az empátia is. Mindenkin segített, kicsit azt éreztem, mindenki életében részt akar venni, olyan volt, mint egy keresztapu a városban, ugyanakkor művész a szó legnemesebb értelmében.”


A Csíkszeredában élő Balási Csaba tanulmányait szülővárosában végezte, majd Jászvásárban mérnökként diplomázott, ahol a helyi újság fotóriportere volt. A Romániai Fotóművészek Szövetségének alelnöke, több nemzetközi fotószövetség tagja, a Fotóművészek Nemzetközi Szövetségének Kiváló Művésze, akinek több mint 1000 fotója szerepelt a világ öt kontinensének kiállításain. A kiállítás anyaga a bálványosi alkotótáborokban 3–4 év során készült 1200 portréból lett kiválogatva. „Úgy érzem, sikerült kicsit a múltból visszahoznom Jenő bácsit”, vélte a művész, akinek Kosztándi Jenővel való ismeretsége 1976-ban, a szárhegyi alkotótáborban kezdődött, amint azt az általa visszaemlékezés-indítónak szánt történet elején megjegyezte.


– Az alkotótáborban reggelente egy művésztársaság elindult a szárhegyi kolostortól szaladni. Legelől a magasnak nem mondható Jenő bácsi, mögötte a megtermettebb Nagy Béla röntgenorvos-művészszponzor Nagybányáról, végül Vetró András szobrászművész néhai édesapja, Vetró Artur, a maga 2 méter 10 centijével. Pár nap múlva megjelent egy helyi 80 éves néni, és a táborigazgatót kereste, majd így szólt: »Ide figyeljen, Zöld elvtárs (Zöld Lajos, az alkotótábor vezetője 1974–1994 között – szerk.)! Nagy baj van. Itt két nagy ember egy kicsi fehérnépet kerget minden reggel hat órakor el a temetőig és vissza!«


A folytatásban többen megosztották a néhai művészhez fűződő kedves történeteiket, hiszen, amint Hegedűs Ferenc hangsúlyozta, egy olyan emberről szól a kiállítás, „akit nem kipipáltunk, hanem öt év után meg tudunk emlékezni róla”. A tárlat április második feléig látogatható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés