
A Falusi Mariann–Sárik Péter duó Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük! című, tízállomásos erdélyi koncertkörútja során tegnap este Baróton lépett fel, november 16-án 19 órától pedig a kézdivásárhelyi Vigadóban koncertezik. Az énekesnővel és a zongoristával a keddi, nagykárolyi koncertjük előtt beszélgettünk.
2017. november 09., 00:102017. november 09., 00:10
A Falusi Mariann–Sárik Péter duó Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük! című, tízállomásos erdélyi koncertkörútja során tegnap este Baróton lépett fel, november 16-án 19 órától pedig a kézdivásárhelyi Vigadóban koncertezik. Az énekesnővel és a zongoristával a keddi, nagykárolyi koncertjük előtt beszélgettünk.
– Honnan jött az együtt zenélés ötlete?
Sárik Péter: 2009-ben hívott fel Mariann, hogy lenne-e kedvem vele együtt játszani. Akkor nem duó formációban zenéltünk, többen voltunk. New Yorkban mutattuk be négy vagy öt alkalommal a közös produkciót, és utána elkezdődött egy munkával teli közös időszak. A következő években rengeteg műsort állítottunk össze. Három éve játszunk duóban, és rettenetesen élvezzük!
Falusi Mariann: New Yorkba, az amerikai magyar napokra kaptam meghívást, és miután összeállítottam a műsort, olyan társat kerestem, aki önállóan a saját muzikalitását hozzá tudja tenni a produkcióhoz. Éppen láttam Pétert játszani, és tudtam, nagyszerű lesz. Elkezdtünk együtt dolgozni, és nagyon jól egymásra hangolódtunk. Bárhova hívnak zenélni, egyértelműen őt keresem meg elsőként.
– Falusi Mariannt a közönség egy része csak a Pa-Dö-Dő-ből ismeri…
– Mit hallhat az erdélyi közönség a koncerteken?
– Sárik Péter, bár alapvetően jazz-zongorista, korábban is kacsingatott a pop-, illetve a klasszikus zene felé is. Mit szólnak ehhez a keményvonalas jazzrajongók?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!