Románia várhatóan két potenciális jelöltet is javasol az Európai Bizottságba

Románia várhatóan két lehetséges jelöltet is javasol az új Európai Bizottságba: Dan Nica EP-képviselő és Melania-Gabriela Ciot európai ügyekért felelős külügyi államtitkár személyében.

Székely Hírmondó

2019. október 02., 08:332019. október 02., 08:33

A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága kedden ült össze, hogy új jelöltet nevezzen meg az EP jogi bizottsága által leszavazott korábbi jelölt, Rovana Plumb EP-képviselő helyett. Eredetileg Dan Nica volt az egyetlen jelöltjük, ám amikor Viorica Dăncilă kormányfő, a PSD elnöke erről telefonon tájékoztatta Ursula von der Leyent, az EB elnöke állítólag "tartalékmegoldásként" egy újabb női jelöltet is kért tőle.

A PSD végrehajtó bizottsága ezt követően Ciot európai biztosjelöltségének támogatását is megszavazta.

A pártvezetőség ülése után sajtónyilatkozatában Dăncilă azt hangsúlyozta, hogy a kormány Dan Nicát javasolja az Európai Bizottságba, hiszen ő a szociáldemokrata képviselők vezetője az EP-ben, közmegbecsülésnek örvendő személy és az európai szocialisták támogatását is élvezi.

"Természetesen tartalék-jelöltünk is van, egy nő, ha erre lesz igény: Gabriela Ciot államtitkár. Egyébként ugyanúgy fogunk eljárni, ahogyan Magyarország. Ha Magyarország egy jelöltet nevez meg, akkor Románia is egy jelöltet javasol, mert meg kell tartanunk az egyensúlyt" - mondta a miniszterelnök.

Azt is elmondta, hét végéig tárgyalni fog az államfővel a biztosjelöltről, és csak ezután küldi el hivatalos javaslatát az Európai Bizottságnak.

Nica voltaképpen Dăncilă számára nem "pótmegoldás", hiszen Románia - Ursula von der Leyen  kérését teljesítve - eredetileg két biztosjelöltet javasolt, Plumbot és Nicát, majd az EB új elnökének a választása végül a női jelöltre esett.

Az ellenzék egyébként a PSD mindkét jelöltjét alkalmatlannak tartja az európai biztosi posztra. Nica esetében azt emlegetik fel, hogy 2016 novemberében bűnvádi eljárás indult ellene az egyik leghangzatosabb, kilenc volt minisztert érintő romániai korrupciós ügyben, az úgynevezett Microsoft-aktában, amelyet szerintük a többi volt tárcavezetőhöz hasonlóan csak azért úszott meg, mert 2018 februárjában a feltételezett elévülése miatt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ejtette az ügyet.

A DNA szerint az oktatási és informatikai tárca, valamint a pénzügyminisztérium több korábbi vezetője néhány tízezer és több millió euró közötti csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek, illetve akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló állami szerződéseket hagyjanak jóvá.

Miután a Szociáldemokrata Párt országos végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy Dan Nica lesz az egyik új biztosjelölt, az újságírók arról kérdezték az EP-képviselőt, hogy készen áll-e minden kérdést megválaszolni Brüsszelben a Microsoft-üggyel kapcsolatban.

Dan Nica azt felelte: teljes mértékben készen áll minden kérdésre válaszolni. "Egyszerű. A 2016-os választási kampány első hetében a főügyész a büntetőjogi kivizsgálás megkezdéséről döntött. (...) Egy évvel később úgy döntött, hogy lezárja a dossziét, anélkül, hogy én bármit tehettem volna. Ez a magyarázat, nagyon egyszerű" - mondta Nica.

Azt is kijelentette, teljes mértékben megfelel annak az elvárásnak, hogy Románia olyan személyt javasoljon uniós biztosi tisztségre, akinek nincsenek büntetőjogi problémái.

"Mondom önöknek, semmiféle problémám nincs. Ha figyelemmel követték, tudhatják, hogy a belga jelöltet is elfogadták, miután a belgiumi ügyészség lezárta a dossziéját" - tette hozzá.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust