A megyeszékhelyen napról napra több az autó, és parkolni annak ellenére is nehezebb, hogy az egyirányúsított utcákban még egy-egy parkolósávnak is hely került.
2019. október 04., 00:452019. október 04., 00:45
– Nem tudni, 30 évvel ezelőtt mennyi autó volt a városban, az önkormányzat 2000 óta vezeti a statisztikát, akkor 12 ezret számláltak, idén szeptember 20-án pedig pontosan 20.889-et, de ebben a számban nincsenek benne a lízingelt autók, a külföldön bejegyzettek és a városba bejárók sem – tudtuk meg a sajtótájékoztatón. Ha ezt a számot a város 55 ezres lakosságára kivetítjük, és csak háromfős háztartásokkal számolunk, akkor is több mint egy autó jut egy háztartásra.
A gépkocsik számának növekedése csak abban az időszakban torpant meg (sőt vissza is esett), amikor a roncsprogram keretében három értékjegyet lehetett beváltani egy új autó vásárlásakor: 2009–2014 között 18.211-ről 17.204-re csökkent számuk, de következő évben már 430-cal, 2016-ban 1423-mal (!), 2017-ben 190-nel, tavaly 840-nel és idén 802-vel nőtt a bejegyzett autók száma. Ehhez képest egy tavalyelőtti statisztika alapján a városban volt majdnem 2400 bérbeadható lakónegyedi parkolóhely és 4700 közparkoló, azóta még valamelyest nőttek ezek a számok.
A polgármester úgy véli, komoly kihívást jelent a városnak ennyi autó. Ennek apropóján egy nagy felmérést készít az önkormányzat, hogy ki hol tartja az autókat, másrészt Antal nagy parkolóépítési programot harangozott be, de megnyugtatott, hogy ez sehol nem megy majd a zöldövezetek rovására, ezt különben törvény is tiltja.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!