Nyílik a Napkapu

Féléves előkészítő munka után elindul a Napkapu-projekt, amelynek végső célja az erdőültetés Sepsiszentgyörgy határá­ban.

Bodor Tünde

2019. október 03., 00:032019. október 03., 00:03

Első lépésként a tevékenységbe bevonandó iskolások felkészítésének fognak neki, közben pedig több partnerszervezet, illetve segítőkész magánszemély csatlakozik a programhoz: az önkormányzat és a Balassi Intézet mellett a TEGA, a Kónya Ádám Művelődési Ház, tanárok, művészek és szakemberek.
A Tulit Éva által kigondolt és a HKA által felkarolt terv nélkülözhetetlen „kellékei” a lelkes pedagógusok, osztályfőnökök, akik – maguk is környezetvédők, természetbarátok lévén – fontosnak tartják, hogy a gyerekek részt vegyenek a szakmai felkészítőn, és az azt követő ültetésen is. A felkészítők a moziban zajlanak majd, december 20-ig összesen 11 alkalommal, péntekenként 11–12 óra között egy témába vágó animációs filmet nézhetnek meg a gyermekek, és a szakemberektől az erdőtelepítés, -ültetés mikéntjéről is hallhatnak. Közülük fognak ugyanis majd kikerülni azok, akik abban a kiváltságban részesülnek, hogy elültethetik a facsemetéket, és nevük bekerül a projektnek mementót állító emlékmű időkapszuláiba. A pénteki alkalmakra várják az osztályok bejelentkezését (egyszerre hármat tudnak fogadni), de az első két időpont (e héten és a következőn) már foglalt, a továbbiakra viszont még lehet iratkozni Lázár-Prezsmer Endrénél (tel.: 0742.769.628).


Az oktatással párhuzamosan folyik majd az akció kivitelezéséhez szükséges pénzösszeg előteremtése. Egy csemete ára 13 lej, a kinézett egyhektáros területre, amely a városvégi kőbánya közelségében, a Sugásfürdő felé vezető út mellett van, ötezret kellene kiültetni. A város területén az ügyet felpártoló emberek a Bertis, Kandi, Bem-Balogh üzletekben, a Pálma autóalkatrész-boltban, a Gutenberg Könyvesboltban, a Mikó cukrászdában adakozhatnak. Már befutott az első nagy összegű támogatás is, egy anyuka 1000 lejt adott át Bereczki Kingának, első körben 6000 lejt kellene összegyűjteni.


Bár az ültetéshez az 5–8.-osokat várják elsősorban, az akcióhoz elemisták is csatlakozhatnak, az övék lenne majd az ültetvény gondozásának feladata, a még kisebbeké pedig „nevetésükkel a helyszínre csalogatni a tündéreket s a manókat”, szóval ez egy össznépi megmozdulás, melyben a következő generáció alkotó-cselekvő ereje kibontakozhat, vonhatjuk le a következtetést.


A művészek szintén támogatásukról tesznek tanúságot: november 20-án 19 órától a zabolai kastélyban Tulit Éva megzenésített Radnóti-verseket ad elő Szilágy Zsolt Herbert zongorakíséretével, a befolyó összeget szintén e célra szánva. Ezt az előadást a későbbiekben a környék több kastélyában is előadják majd, legközelebb Sepsiszentgyörgyön, advent idején, de még keresik a megfelelő helyszínt hozzá.
Péter Alpár természetművésznek és szobrásznak köszönhetően megmutathatjuk olvasóinknak az általa tervezett, az 56-os emlékparkban helyet kapó emlékmű látványtervét is. A nap sugarai, amelyek úgy szaporodnak, ahogy évente egyre többen és többen ültetnek fát, zárják majd magukba az ültetők névsorát. Nyolc éven keresztül egy-egy elem kerül fel az oszlopokra, így rajzolódik ki végül a Napkapu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés