Nemzeti só és kenyér

Czegő Zoltán

2017. augusztus 21., 00:322017. augusztus 21., 00:32

Sokszor vagyok úgy, hogy mindenben, majdnem mindenben vagy sokban látok titkos jelképet. Egyszer mondtam erről valamit, a barát azt fejtegette, hogy ez az ősi vallás ágazatából, mondjuk, négyezer év távlatából valaminek a lelki-értelmi utórezgése.

Lehet. Mindent, ami kuszált, egy-egy ilyen ünnepnapon, mint I. (Szent) István királyunk ünnepe augusztusban, igyekszik az értelem s a lélek kisimítani, rendbe rakni. Történik ez ma is, amikor ismét sor került a magyar vidékek egybegyűjtött gabonaajándékából a Magyar Kenyér megsütésére. Hány, de hány helyről küldtek megáldott búzát hozzá, nem számolhatom. Egy viszont megmaradt emlékeim közt örökre (milyen rövid is az örök, istenem!), az, hogy a sót Parajdról, a Sóvidékről vitték föl a kenyérhez. Sóvidék, az Alsó- meg Felsősófalva, Atyha és Korond, Szováta, továbbacska kiváló költőnk, Király László faluja, Sóvárad.

És búzát vittek Felcsíkból is, ahol kevés a szántó és sok a székely, többségben és sokaságban. Ment a só, mely ugyancsak jelképértékű; emlékezzünk a mondásra: A szerelem az élet sója.
Hány ezer éve nem sütünk, s nem főzünk só nélkül? Valaki, ha nem is tudja, de sejti. Azt szinte jól tudjuk, hány ezer esztendeje éli meg, lakja be a Kárpát-medencét a magyarság, s immár örökre, ha ki nem irtanak.

Nemzeti nagy ünnepünk nemzeti kenyeréhez a só Székelyföldről… Finom lisztecske Kárpátaljáról, s bőven a szerbiai magyaroktól. Százfelölről.

Ha valakinek csontjait járja a köszvény, a parajdi sóbányába jár élethosszabbításra. És aki csipetnyit is fal a nemzeti kenyérből, parajdi sóval megáldva, az száz évvel többet lát előre a magyar nemzeti jövendőből.

Jelképerőt kap minden augusztus huszadikán szent királyunk, I. István koronája s kenyere. A kereszt is jelkép, a búzavetés megszentelése falvainkon szintén. És azt a sok tonna magyarföldi búzát jelképesen sózza együvé a magyar sóbánya Parajdon.

Nem sózom túl a Magyar Kenyeret, csak annyira, hogy Európában mindenütt ráismerjenek a magyar családban a Nagy Magyar Kenyérre. Nemzeti étvágyunk jelképesen se terjed túl a meghitt, családi asztalon, a fehér abroszon. Az viszont mind magyar.