Nem ostobák, „csak” félanalfabéták

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2022. szeptember 07., 00:182022. szeptember 07., 00:18

Félanalfabétákat „gyárt” a román oktatás egy nemzetközi felmérés szerint, a Programme for International Student Assessment – PISA – tesztelés nem kevesebb, mint 45 százalékra teszi ugyanis azon tanulók arányát a hazai közoktatásban, akik olvasni ugyan tudnak, de a szöveget helyesen értelmezni már képtelenek.

Szép kis kudarc, s bár az arányszámnak lehet hibaszázaléka, nem akármekkora bajra vethet fényt. A reformját épp bevezetni kívánó miniszter ráadásul arra a fonákságra is felhívja a figyelmet, hogy a tanulók jegyei másra, egy éppen ellenkező helyzetre vallanak, sokallja is a 8,50-nél jobb jeggyel leosztályozottak számát. (Ez különben 2019-hez képest 15-ről hirtelen és minden átmenet nélkül 60!! százalékra ugrott a járvány éveiben, ami nyilván az állásukat védő pedagógusok elnéző magatartásával is magyarázható, és nem lenne amúgy mértékadó.)

Az ember nem tudja, mennyire adjon hitelt az eredménynek, ennyi ún. félanalfabéta talán még sincs, a felmérés kérdőíveinek sem ártana utánanézni. De hogy rendszerszintű a tanügy eredményhiányos működése, ebben nincs okunk kételkedni sajnos, s egy reformnak erre is tekintettel kell lennie, tanárok és tanulók egyaránt rászorulhatnak a jobb és célirányosabb oktatási módszerekre, tankönyvekre, iskolai környezetre, javadalmazásra, képzésre és továbbképzésre, a nemzetközileg pozitívabb példák követésére.
Engem azonban az országos átlagban feloldott és elkent saját ügyeink jobban foglalkoztatnak. Mennyire hatékony vajon a mi kisebbségi oktatásunk? Melytől végső soron a létünk függ.

Egy kisebb egységben sokkal jobban kielemezhetők a bajok és sikerek is. Ráadásul számolni kell azokkal a különbségekkel, amelyekkel ez a nép és iskolái mindenképp rendelkeznek mind a tanulók, mind a szülői háttér dolgában. Ideje lenne leválasztani iskoláinkat az országos hálózatról, hogy saját gondjainknak szentelhessük egész figyelmünket, s ebben a nemzetköziek közt a más színvonalat nyújtó anyaországi tapasztalatokra is nagyban támaszkodhatnánk. <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés