Nem csüggedni, összefogni!

Tamás Sándor megyetanácselnököt, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökét a kézdivásárhelyi ún. „terrorperben” hozott ítélet kapcsán kérdeztük. Úgy véli, az országban egy láthatatlan erő közösségünk megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást.

– A közösségi hálón is jelezte, szíve szerint ott lett volna a szombati tüntetésen. Miért tartja ezt fontosnak?
– Nem tartózkodom az országban, ezért nem lehettem jelen Kézdivásárhely főterén a Beke István és Szőcs Zoltán barátai által szervezett tüntetésen. Egyébként ott lettem volna, mert felháborítónak tartom, hogy a két elítélt elleni vádpontok büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a másodfokú bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal.
– Egyetért azzal, hogy méltánytalanul súlyos ítélet született?
– Hogy volt, hogy nem volt, azt nem tudom, de tény, hogy ez a két ember nem terrorista. Bombát nem robbantottak, nem is készítettek. Nem is lett volna rá megfelelő eszközük. Ilyen szempontból méltánytalan és aránytalan a kiszabott ítélet. Azt tudjuk, hogy manapság nem lehet még viccelődni sem „robbantással”, de egy korrekt bíróságnak éppen az a feladata, hogy mérlegelje az elkövetett tett (ebben az esetben az el sem követett tett) és a büntetés arányát. Gondoljon bele: még egy pofon sem csattant el, és 5–5 év börtönbüntetést kaptak!
– Mit gondol, az ún. „független igazságszolgáltatás” hozta ezt az ítéletet?
– Évek óta látjuk és mondjuk, hogy ebben az országban egy láthatatlan erő közösségünk megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást. Ne feledjük, hogy a hírhedt Agache-ügy is hasonló volt. Találomra kiragadtak a tüntető tömegből 5–6 embert, akiket meghurcoltak. 1990-ben Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben pogromokat, majd utána koncepciós pereket szerveztek. Nekünk pedig azt üzenték, hogy jobb lesz félni. El is indult egy nagyfokú kivándorlás akkor. Ez volt a célja a láthatatlan hatalomnak. 2011-ben a népszámlálás után aztán kiderült, hogy Hargita és Kovászna megyében megfordult egy százéves trend, vagyis: a románok nagyobb arányban fogynak, mint a magyarok. Ekkor indítottak el egy másik típusú alattomos játékot: megpróbálták „lefejezni” a bátor polgármestereket. Egy év alatt nagy csinnadrattával, „fekete kocsival” elvitték Mezei Jánost (Gyergyószentmiklós), Ráduly Róbertet (Csíkszereda), Antal Árpádot (Sepsiszentgyörgy). Azóta elfogytak a vádpontok, mert ártatlanok. Antal Árpád esetében több mint két éve még vádat sem tudnak emelni, mert nincs amiért. Ez mi az, ha nem koncepciós eljárás? Látva, hogy a történelem nem egy lezárt folyamat, most – a centenárium évében – példát akarnak statuálni, nehogy valaki Székelyföld autonómiájára merjen gondolni.
– Mit lehet most tenni?
– Nem csüggedni, összefogni! Az biztos, hogy a két fiatalember életét tönkretették, de ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk félni. Az elmúlt ezer esztendőben hányan és hányszor akarták a vesztünket? Hol vannak ma már a törökök, tatárok, kozákok, osztrákok, oroszok, a Maniu-gárdisták? Mi még mindig itt vagyunk! Jó ügyet kell szolgálni, és vigyázzunk egymásra, még akkor is, amikor nem értünk mindenben egyet.
– És konkrétan mi a teendő a két fiatal ügyében?
– Minden demokratikus eszközt ki kell használni, amellyel Beke István és Szőcs Zoltán az igazukat tudják bizonyítani, beleértve azt is, hogy a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordulnak. Az ítélet indoklásának kézhezvétele után azonnal rendkívüli jogorvoslatot kell kérni, és egyidejűleg Klaus Johannis államelnökhöz elnöki kegyelemért kell folyamodni. Erre van példa, annak idején, Héjja Dezső esetében – közbenjárásunkra – Ion Iliescu államelnök kegyelmet gyakorolt. <<