A női kosárlabda-bajnokság tizenkilencedik fordulójában szombaton a KSE hazai pályán nagyot küzdve maradt alul az Aradi FCC Baschet UAV csapatával szemben.
2023. március 04., 21:132023. március 04., 21:13
Hadzovic kétpontosára Biszak hamar válaszolt, és az első tíz percben ment az adok-kapok, felváltva vezettek a csapatok, a negyed a Maros-partiak kétpontos előnyével ért véget. A második játékrészben folytatódott a kiegyensúlyozott játék, a csapatok nem bírtak egymással, bár Wilson büntetőivel a KSE kétpontos előnyre tett szert, a 27 pontot jegyző Hadzovic kosarának köszönhetően döntetlen állásnál vonultak pihenőre a csapatok.
A harmadik negyed első felében a KSE Mitrovic hármasával 50–44-re elhúzott, ám a sérülések miatt a mérkőzést összesen hét játékossal végigjátszó kék-fehéreken megmutatkoztak a fáradság jelei. A 25. percben a végig remekül játszó, 22 pontot szerző Biszak kosarával még megrázta magát a KSE (52–51), ám innentől az FCC játékosai átvették a vezetést és a mérkőzés végéig meg is tartották azt. Mitrovic a végén még dobott egy hármast, és a céhes városiak a sportszerűséget hírből sem ismerő Marcel Urban aradi elnök által végig provokált hazai publikum tapsa közepette vonultak le a pályáról. A nyolc győzelem mellett kilenc vereséget jegyző KSE szerdán Bukarestbe, az Agronomia otthonába látogat, míg a 15/3-as mutatóval rendelkező Arad áll.
Női kosárlabda-bajnokság, alapszakasz, 20. forduló:
Kézdivásárhelyi SE – Aradi FCC Baschet UAV 72–82 (18–20, 24–22, 19–23, 11–17)
A KSE pontszerzői: Biszak 22 (1 hárompontos), Mitrovic 13 (3), Hawks 10, Wilson 10, Corda 7 (1), Bara-Németh 6, Domokos 4.
Korábbi fotó: Zsoli Jeffwarder
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!