2019. október 04., 00:502019. október 04., 00:50
Ion Antonescu marsall kultuszát népszerűsítette közösségi oldalán a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság vezetője. A volt diktátor, aki már fiatal hadnagy korában különös kegyetlenségével hívta fel magára felettesei figyelmét az 1907-es parasztfelkelés leverésekor, gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, 52 évesen már tábornok és a hadsereg vezérkari főnöke lett, 1940-ben pedig II. Károly király miniszterelnöknek nevezte ki. Antonescu kezdeményezésére Románia Németország mellett lépett be a háborúba. Ezt követően a „Kondukátor” beleegyezésével a Vasgárda olyan iszonyú terrorba fogott, hogy az még a német vezetést is zavarta, és kénytelen volt katonai erővel véget vetni az esztelen öldöklésnek. Antonescu parancsára 40 ezer romániai zsidót deportáltak, majd a jászvásári pogromban 13 ezer zsidót gyilkoltak halomra. Az elfoglalt bukovinai és besszarábiai területekről 310 ezer zsidót űztek el, 150 ezer transznisztriai zsidót hurcoltak ukrajnai koncentrációs táborokba, ezek kétharmada nem élte túl a háborút. Az ogyesszai parancsnokságnál történt robbantás miatt Antonescu 200 fő kivégzését rendelte el minden egyes román és német tisztért. Másnap a városban 25 ezer helyi zsidót végeztek ki a partizánok akcióját megbosszulandó. Bár mindezek az áldozatok személyéhez köthetők, a Nobel-békedíjas Ellie Wiesel vezette bizottság „csak” 280–300 ezer ember haláláért találta felelősnek Antonescut. A Wiesel-bizottság jelentését 2004-ben a román kormány is elfogadta.
Ezek az apróságok nem zavarják Marian Ştioput, aki – egyáltalán nem mellékesen – a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Polgári Fórumának elnöke. Az aktivistát a Ceauşescu-féle „keveredés” hozta Székelyföldre, azóta éjt nappá téve küzd az „ősi” román hagyományok megőrzéséért ebben a régióban, leszedetne minden székely zászlót, betiltatna minden magyar szót. Ő egyike azoknak, aki foglakozását tekintve román, s ebből igen jól megél. Neki, tehát, mindent szabad.
PS: A sajtó felhördülése nyomán tegnap eltűntek az Antonescu kultuszát terjesztő bejegyzések az igazgató Facebook-oldaláról.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!